Külföld

Véget érhet a CDU/CSU hatalmi harca

Annalena Baerbock személyében először állítanak kancellárjelöltet a szövetségi választásra a német Zöldek

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökségének kell döntenie a CDU és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltjének személyéről – szögezte le a jelöltségre pályázó Markus Söder bajor kormányfő tegnapi müncheni sajtótájékoztatóján, hozzátéve: pártja, a CSU tiszteletben fogja tartani a nagyobbik testvérpárt döntését.

Ez azt jelenti, hogy a végső szót a CDU vezető testülete mondja ki, noha az elnökség múlt hét hétfői megállapodását, amely szerint a pártelnök Armin Laschetet szeretnék kancellárjelöltnek, Söder nem fogadta el.

A bajor kormányfő szerint azóta tisztázódott, a CDU tagjai hogyan vélekednek a kérdésről, így az elnökség újabb szavazásának eredményét már tiszteletben tartaná. Söder a sajtótájékoztatón ismét fontosnak nevezte, hogy a CDU/CSU egy csapatként induljon neki a szeptemberi szövetségi választásoknak.

A CDU vezetése tegnap este videókonferencián egyeztetett a következő lépésekről.

A tanácskozáson Laschet a Die Welt értesülése szerint javaslatot tett arra, hogyan lehetne a több mint egy hete húzódó hatalmi harcot minél gyorsabban lezárni. Az ülés lapzártánk után ért véget. A CDU/CSU kancellárjelöltségéért induló Laschet és Söder hétfőre virradó éjjel órákon át tárgyalt a szövetségi parlament (Bundestag) épületében, végül nem született döntés az ügyben.

A Forsa közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a CDU/CSU Laschet kancellárjelöltségével 148 képviselői helyet szerezhetne meg a Bundestagban, 98-cal kevesebbet, mint a legutóbbi, 2017-es szövetségi parlamenti választáson.
A jelenleg második legnépszerűbb pártnak számító Zöldek történetükben először állítanak kancellárjelöltet a Bundestag-választásra Annalena Baerbock társelnök személyében. Baerbock a bejelentés után közölte: Németországnak változásra és új politikai stílusra van szüksége.

Kapcsolódó írásaink