Külföld
Conte támogatókat keres, az ellenzék választást akar
Továbbra is kérdéses, hogy sikerül-e stabilizálni az olasz kormányt
A tárcavezető az ANSA olasz hírügynökség szerint csütörtökön közölte: az M5S Olaszország stabilitásának biztosításán dolgozik, miután a kormány a világjárvány közepén válságba került. Szerinte pártja volt az, amely a legsötétebb pillanatokban is állva tartotta Olaszországot. Di Maio önzőnek nevezte a Matteo Salvini vezette jobboldali Ligát, illetve a mostani kormányválságot előidéző Italia Vivát annak elnökével, Matteo Renzi korábbi miniszterelnökkel együtt.
Miután Conte baloldali kormányának a héten bizalmat szavazott az olasz parlament alsó- és felsőháza is, a miniszterelnök most azon dolgozik, hogy kisebbségi kormánya visszanyerje többségét a szenátusban, amelyet az Italia Viva kilépésével veszített el. Conte főként centrista szenátorok támogatását igyekszik megszerezni.
A Bloomberg információja szerint ugyanakkor a Silvio Berlusconi vezette jobboldali Forza Italia több szenátora is beállhat Conte mögé. Nevük elhallgatását kérő törvényhozók a lapnak elmondták, hogy legalább három szenátoruk támogathatja a kormányfőt, akik úgy gondolják, a Forza Italia túlságosan alá van rendelve a Ligának a jobbközép szövetség pártjai közül. Berlusconi pártját felmérések szerint az olaszok hét százaléka támogatja, míg a Liga támogatottsága 24 százalék.
A jobbközép ellenzék pártjai, a Liga, a Forza Italia, illetve a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) csütörtökön egyébként személyesen tárgyaltak Segio Mattarella olasz elnökkel. A pártvezetők az államfőnek elmondták: azzal, hogy a Conte-kormány elvesztette szenátusi többségét, lehetetlenné vált a parlament munkája. „A keddi szenátusi szavazás megmutatta a kormány ingatagságát” – írták közös közleményükben. A három pártelnök Conte lemondását és előre hozott választás kiírását követeli, ami a felmérések szerint a jobbközépnek kedvezne.
Conte szoros eredménnyel nyerte meg kedden a felsőházban tartott bizalmi szavazást, ami után azonnal a kormány stabilizálásán kezdett dolgozni. A miniszterelnök a Corriere della Sera című lap értesülései szerint nem zárta ki az előre hozott választásokat sem, amennyiben nem képes többséget szerezni a parlamentben.