Külföld
Kuba mint egészségügyi nagyhatalom
Kubára korábban is jellemző volt, hogy bár még regionális hatalomnak sem tekinthető, mégis egyes időszakokban vagy egyes területeken közép- vagy egyenesen nagyhatalmi jellegű politikát folytatott. Korábban ilyen volt például szerepe az angolai polgárháborúban, majd később az egészségügyi fronton kiépített hálózata.
Bár más területeken rengeteg hiányossága volt, Kuba az 1959-es forradalom után nagy hangsúlyt fektetett az egészségügyére, és az erre épített orvosi internacionalizmusra. Az általános egészségügyi ellátás és az ingyenes oktatás a hatalomra kerülő Fidel Castro két alapvető programpontja volt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2018-ban Kubában ezer főre átlagosan 8,4 orvos jutott, miközben az Egyesült Államokban 2,6, Németországban 4,2, Magyarországon pedig 3,4.
A külföldi akciók ezen a téren akkor kezdődtek, amikor Algériából a függetlensége kivívása után tömegével távoztak a francia orvosok. Kuba ide küldött először orvosi csapatot 1962-ben. Később Bissau-Guinea, Angola és Nicaragua is bekerült a programba, nagyrészt az antikolonialista harcban nyújtott segítségként. Ugyanakkor olyan harmadik világbeli országoknak is segítséget nyújtottak, amelyeket jobboldali kormány vagy egyenesen egy jobboldali diktátor vezetett, részben azért, hogy ezekkel a „szívességekkel” akadályozzák meg országuk nemzetközi elszigetelődését.
Kuba legnagyobb orvosi segélyprogramja Venezuelában zajlott, ahova először az 1999-es, húszezer halálos áldozatot követelő Vargas állambeli földrengés után küldtek egészségügyi csapatokat. Ebből nőtt ki később az „olajat orvosokért” program, amelynek keretében Kuba az évek során több tízezer egészségügyi dolgozót küldött Venezuelába, és biztosította 40 ezer venezuelai egészségügyi képzését olajszállítmányokért cserébe.
Kuba ezen felül is több tízezer orvos képzéséről gondoskodott az idők során, és több mint egy tucat országban alapítottak orvosi iskolát. A 2002-ben függetlenné vált Kelet-Timoron 2003 és 2013 között hétszáz orvost képeztek ki kubaiak.
2006-ban Kubának 2 milliárd dollár bevétele volt egészségügyi szolgáltatások exportjából, ami magasabb érték, mint a turizmusból vagy a nikkel- és kobaltexportból befolyó összegek. 2018-ban a szolgáltatások exportja több mint 7 milliárd dollár bevételt hozott, ami több mint háromszorosa az ország kereskedelmi termékek exportjából származó bevételének. Ennek nagy része egyébként a Venezuelából származott, a lista második helyére Brazília fért fel, a harmadik helyre pedig Angola. 2007-ben 42 ezer kubai dolgozott nemzetközi egyezmények keretében más országokban, ebből 30 ezer fő volt egészségügyi dolgozó. Kuba abban az évben több egészségügyi dolgozót küldött a fejlődő országokba, mint a G8-országok együttvéve.
El kell persze azt is mondani, hogy egy 2019-es ENSZ jelentés szerint ezeknek az orvosoknak jelentős része olyan feltételekkel dolgozik a külföldi programokon, hogy az már a kényszermunka kategóriája alá esik. 2018-ban már 50 ezer kubai orvos dolgozott 68 országban világszerte „fehér köpenyes hadseregként”, ahogy a kubaiak nevezik. A járvány előtti időszakra, 2020 elejére ugyanakkor az ilyen módon külföldön dolgozó kubai orvosok száma 28 ezerre csökkent.
A koronavírus-járvány alatt Kuba negyven országba küldött további orvosokat, amivel a 11 milliós ország ismét „magasabb diplomáciai ligában” játszott. Nem csak afrikai államok kaptak segítséget Havannától, olyan európai országokba is érkeztek kubai orvosok, mint Andorra vagy Olaszország.
De főleg olyan harmadik világbeli államokba küldött ilyen orvososztagokat Kuba, amelyeknek óriási szüksége volt a segítségre, mint például Togo, Peru, Jamaica, Barbados vagy épp a Dél-afrikai Köztársaság. Utóbbi országot Havanna egyébként már akkor is kisegítette, amikor az apartheid rendszer összeomlása után rengeteg fehér bőrű orvos hagyta el az országot. Saint Vincent és a Grenadine-szigetek miniszterelnöke, Ralph Consalves úgy fogalmazott, a kubai orvosok ebben a helyzetben szó szerint „életmentő” segítséget jelentettek. Néhány karibi országban ők adják a járvány elleni védekezés gerincét – mondta.
Mindeközben Kubában hivatalos adatok szerint tavaly december közepéig alig kilencezren fertőződtek meg a koronavírussal, és 137-en haltak bele a fertőzésbe. Annak ellenére, hogy a Szovjetunió összeomlása után Kuba komoly gazdasági válságba került, és ezt az egészségügyi rendszere is megsínylette, sok ország tekint példaként az „Antillák gyöngyére”.
Tavaly november végén Szicília vezetése arra kérte a kubai kormányt, hogy küldjön hatvan egészségügyi dolgozót a régió kórházaiba, mert a sziget orvos- és nővérhiánnyal küzd.
Tavaly márciusban és áprilisban már több régióban, például Lombardiában, segítették kubai orvosok olasz kollégáikat.
A kubai orvosokat 2020-ban egyébként Nobel-békedíjra jelölte több görög kommunista EP-képviselő, és majdnem egy tucat brit munkáspárti képviselő is.
Ugyanakkor, mint a cikkből már kiderülhetett, nemcsak humanitárius célja van ennek a segítségnek, Kuba „marketingje” javítására és politikai befolyása növelésére használja ezeket a missziókat, valamint ez az ország egyik jelentős bevételforrása.
Az elmúlt években több latin-amerikai államban jobboldali kormányok ideiglenesen vagy hosszabb időre hatalomra jutva véget vetettek Kubával az ilyen megállapodásoknak, arra hivatkozva, hogy ezek az orvosok megpróbálnak beavatkozni az adott országok politikájába is. Havanna tagadja a vádakat.
Bár sok területen Kuba nem tekinthető követendő példának, egészségügyi és oktatási rendszerének külpolitikai felhasználása mindenképpen figyelmet érdemel, különösen egy hasonló lakosságú, hasonló méretű, nyersanyagban szegény, de sok tekintetben kedvezőbb helyzetű országból nézve.
