Külföld

A Normafán rétesezett a szlovák kormányfő

Különös kéréssel állt elő budapesti látogatása alkalmával a szlovák miniszterelnök: Igor Matovic vendéglátóival közölte, hogy szeretne ellátogatni a Normafára.

A Normafán rétesezett a szlovák kormányfő
A szlovák vendég és a magyar rétes
Fotó: Instagram

A Ripost úgy tudja: a V4-ek csütörtöki csehországi csúcstalálkozóján Babis cseh miniszterelnök súgott valamit az "új fiú", a szlovák kormányfő fülébe, aki pedig megfogadta, a tanácsot és pénteki budapesti látogatása délutánján váratlanul meglepő kéréssel állt elő.

- Normafa! – mondta, és a miniszterelnöki karaván máris az Istenhegyi út felé vette az irányt. Nem volt ilyesfajta kitérő a hivatalos programban eredetileg, jegyzi meg a portál.

Időközben kiderült, hogy a cseh miniszterelnök négyszemközt, bizalmasan meghagyta szlovák kollégájának, ha Budapesten jár, ki ne hagyja a Normafát. Azaz az ott található rétesezőt. Mert Babis szerint a világ egyik legjobb süteménye kapható a Svábhegyen, és ezt kihagyni Budapesten szerinte több, mint vétek.

Igor Matovic, úgy tűnik, nem bánta meg, hogy hallgatott Babisra, ugyanis lelkesen posztolt a sütizésről egy képet az Instagramon, méghozzá egy talányos mondat kíséretében.

„A munkát a legjob módon értékeltük”
„A munkát a legjob módon értékeltük”
Fotó: Instagram

A szöveg fordítása: "A munkát a legjobb módon értékeltük".

Ezek után talán nem túlzás abban bízni a Ripost szerint, hogy a rétes nem marad afféle hungarikum, de akár a V4-es országok mesebeli közös csodasüteménye is lehet.

Kapcsolódó írásaink