Külföld
London lazít, de a féken tartja a lábát
Dolgozni mehetnek az Egyesült Királyságban azok, akik otthonról nem tudják végezni a munkájukat, Boris Johnson a koronavírus visszatérésére számít

Hétfő estig világszerte összesen 4 226 934-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 285 252 volt.
Európában a legtöbb szem már az Egyesült Királyságra szegeződik, ahol mára a kontinensen a legtöbben haltak meg, szám szerint 32 065-en.
Eddig 223 060-an fertőződtek meg.
A brit kormány szerint már túljutottak a járvány nehezén, és Boris Johnson brit miniszterelnök vasárnap arról beszélt, hogy elkezdődhet a korlátozások enyhítése. Johnson televíziós beszédében közölte: hétfőtől bejárhatnak munkahelyükre azok, akiknek a munkavégzése otthonról nem megoldható.
A kormányfő bejelentette azt is, hogy szerdától már korlátlanul lehet a szabadban tartózkodni, de együtt továbbra is csak az egy háztartásban élők lehetnek közterületen.
Johnson a részletek ismertetése nélkül közölte azt is, hogy hamarosan karanténszabályok lépnek érvénybe az Egyesült Királyságba repülőgéppel érkezőkkel szemben.
Vasárnap esti televíziós beszédében Boris Johnson ötfokozatú járványriasztási rendszer bevezetését is bejelentette. Kiemelte: az ország eddig a negyedik riasztási szinten volt, de a lakosság áldozatvállalásának köszönhetően most már lépésről lépésre el lehet indulni a harmadik fokozat felé. Johnson hangsúlyozta, hogy ha a járvány újból terjedni kezdene, a kormány habozás nélkül ismét a fékbe tapos.
Hétfőn közölt tervezetében a kormányfő úgy fogalmazott: „Valószínű, hogy a koronavírus hosszabb távon jelen lesz az emberek közt, és periodikus járványokat okoz. Hogy a közeljövőben ne törjön ki nagy járványhullám, bizonyos intézkedéseket fenn kell tartani”. Skócia, Wales és Észak-Írország vezetői már közölték, hogy ragaszkodnak a jelenlegi – „Maradj otthon!” – stratégiához, és nem enyhítenek. Az ellenzéki pártok a terv „Légy éber!” felszólítását értelmetlennek ítélik a szabad szemmel nem látható vírus ellen, és Johnson tervét zavarosnak minősítik.
Közben a járvány által szintén súlyosan érintett Spanyolországban érvénybe lépett a járványügyi védekezés enyhítésének következő szintje, az egyes fázis, amelyben a családok, barátok meglátogathatják egymást otthonukban. Korlátozott létszámmal kinyithatnak egyebek mellett a vendéglátóhelyek teraszai, a kulturális intézmények és vallási helyszínek is. A lazítások nem vonatkoznak a két legnépesebb városra, Madridra és Barcelonára.
A kormány tervei szerint a korlátozásokat négy fázisban, június végére oldják majd fel.