Külföld

Négy szakaszban indul újra az élet Olaszországban

Olaszországban már a koronavírus-járvány utáni időkre készülnek, májustól négy szakaszban fokozatosan indítaná újra az életet a kormány. Eközben szintén májusban indulhat újra a tanítás az osztrák iskolákban. A betegség terjedését illetően több országból is pozitív hírek érkeztek: Romániában péntek volt az első nap, amikor a hatóságok több gyógyulásról, mint újonnan észlelt fertőzésről számoltak be. Spanyolországban pedig ezen a héten másodszor csökkent 400 alá a vírus okozta napi halálozás, és Romániához hasonlóan itt is először fordult elő, hogy többen gyógyultak meg, mint ahány új fertőzöttet regisztráltak.

Négy szakaszban indul újra az élet Olaszországban
Bevásárlók a velencei Strada Nuován. Egyre többen merészkednek ki, de még mindig nem hasonlítható a forgalom az ilyenkor szokásoshoz
Fotó: AFP/NurPhoto/Giacomo Cosua

Olaszországban négy fázisban indul újra az élet

Négy szakaszban indul újra az élet Olaszországban a római kormány tervei szerint az új típusú koronavírus-járvány elvonulása után, amelynek részleteit a Corriere della Sera című napilap közölte pénteken.

A Covid-19 miatt bevezetett óvintézkedéseket fokozatosan négy fázisban oldják fel: április 27-től négy egymást követő hétfőn újabb és újabb korlátozó intézkedéseken enyhítenek.

Jövő hétfőn a mezőgazdaságot, erdészeteket és a hajóipart ellátó gépgyártás indul újra. Ez lesz az első „nem létfontosságú” termelési ágazat, amely ismét munkába áll. Első kis lépésről írt a Corriere della Sera hangsúlyozva, hogy az üzemekben dolgozók egészségvédelmi feltételeinek biztosítása még egyeztetés alatt áll a szakszervezetekkel.

Enyhítik a kijárási korlátozásokat

Május 4-től folytatódhatnak az építkezések, újraindulhat a textil- és divatipar. Visszatérnek a járvány miatt felfüggesztett lottósorsolások. Enyhítik a március 11-től érvényes kijárási korlátozásokat: az olaszoknak ellenőrzés esetén továbbra is indokolni kell mozgásukat, de szabadon elhagyhatják lakókörzetüket, amit eddig csak munkavégzés miatt tehettek meg. Ismét engedélyezett lesz a szabadidős szabadtéri sportolás a lakóhelytől távolabb is, vagyis az olaszok elmehetnek kocogni a lakásuktól távolabbi parkokba is, továbbra is két méteres távolságra egymástól.

Május 11-től felhúzzák redőnyeiket az üzletek, melyeknek biztosítani kell a fertőtlenítést, valamint a vevők közti távolságtartást. A ruhaüzletekben fertőtleníteni kell a felpróbált ruhákat

Kivételt továbbra is a nagyobb vevőtömeget vonzó kereskedelmi központok és piacok képviselnek.

Május közepe után újranyithatnak a vendéglátóhelyek

Május 18-tól megnyitják a fodrászatokat, presszókat, éttermeket: a vendégek a bárpulttól legalább egy méterre fogyaszthatnak, két éttermi asztal között két méteres távolságnak kell lennie, a pincéreknek kötelező lesz a szájmaszk és a kesztyű használata. Ha erre a dátumra a járványadatok megfelelően változnak, feloldhatják a tartományok közötti mozgási tilalmat is.

A vendéglátóhelyek szigorú korlátozások mellett nyithatnak újra. Ennek a Finale Ligure településen található étteremnek a vezetője éppen azzal kísérletezik, hogyan tudja leültetni a vendégeket az előírások betartásával
A vendéglátóhelyek szigorú korlátozások mellett nyithatnak újra. Ennek a Finale Ligure településen található étteremnek a vezetője éppen azzal kísérletezik, hogyan tudja leültetni a vendégeket az előírások betartásával
Fotó: AFP/Hans Lucas/Jacques Pion

A szakértők a legutolsó fázist tartják a legérzékenyebbnek, mivel csak a ruha-, cipő és háztartási cikkeket áruló üzleteket számítva, mintegy 115 ezer kereskedelmi egység készül újranyitni. Többségük 40 négyzetméter körüli, tehát szabályozni kell, egyszerre hány eladó és vevő tartózkodhat a bolthelységben. Szakszervezeti számítások szerint az ezekben korábban foglalkoztatott több mint 313 ezer dolgozó fele veszítheti el állását.

Conte szombaton jelenti be az újraindulás pontos forgatókönyvét

A fázisok kidolgozását a római kormány egy 17 fős szakértői csapatra bízta, melyet közgazdászok, egészségügyi szakemberek, szociológusok, pszichológusok alkotnak, a vállalatszabályozással foglalkozó Vittorio Colao topmenedzser vezetésével. Giuseppe Conte miniszterelnök szombatra ígérte az újraindulás pontos forgatókönyvének bejelentését. A tervek szerint az ütemezés eredményeit, vagyis a járvány alakulását két hetente felülvizsgálják. A járványtól mentes régiókban gyorsabban oldhatnák az óvintézkedésekt.

A szórakozóhelyek zárva maradnak, az oktatás csak szeptembertől kezdődik újra

Nem született még döntés az eddig többnyire távmunkában működtetett hivatalok újraindításáról. Mozikat, színházakat nem nyitják még újra, és a szórakozóhelyeket sem. A legnagyobb nehézséget a városi tömegközlekedés biztonságos megszervezése képviseli.

Az oktatás csak szeptembertől kezdődik újra. A júniusi érettségi csak szóbeli vizsgából áll majd. Felmerült a kijárási korlátozás fenntartása a hetven felettiek esetében, ami több mint 10 millió olaszt érintene. Ha a kijárási korlátozást hatvan évtől hagyják érvényben, ez további 7 millió személyre vonatkozik, akik még aktív munkavállalók. A hatvan és hetven év közöttiek halálozási átlaga majdnem tíz százalékos volt.

A római metróban már tesztelték az új távolságtartási szabályokat

A római metróban tesztelték az új, szigorú távolságtartási szabályokat, amelyeket a kijárási tilalom majdani lazítása nyomán akarnak bevezetni az olasz fővárosban.

Az új előírásokat a San Giovanni állomáson próbálták ki pénteken reggel 7 és 10 óra között. A közlekedési vállalat munkatársai ügyeltek arra, hogy az utasok szájmaszkot viseljenek és biztonságos távolságot tartsanak egymástól, ez utóbbit azzal segítették, hogy a peronon kék pontokkal jelölték a betartandó távolságot. A hangszórókból újra és újra felszólították az embereket az elővigyázatossági rendszabályok betartására.

A tervek szerint, ahol ez lehetséges, az érkező és távozó utasokat külön útvonalon terelik. A biztonsági távolságot a mozgólépcsőkön is be kell tartani. A peronokra egyszerre legfeljebb kétszáz utast engednek az indulókat és az érkezőket is számolva: a szerelvény érkezésekor hangosbemondó utasítja őket arra, hogy álljanak a peron padlózatán kijelölt matrica-karikákra.

Ezekről tudnak felszállni a szerelvényekre úgy, hogy elkerüljék a leszállókat. A szerelvényekbe csak annyi embert engednek, amennyien minden második ülést elfoglalva elférnek. Ez a számítások szerint 120 utast jelent, a járvány előtt szerelvényenkénti 1200-hoz képest. Az utasáramlást a bejáratoknál és a szerelvényeken kijelölt metrószemélyzet irányítja.

Az autóbuszokon húsz utas tartózkodhat egyszerre. Az utasszámlálást a járművezetőkre akarták hárítani, de ezt a szakszervezetek elvetették. Megoldás az automatikus utasszámláló rendszer lehet, de a buszvezetők szerint ezzel is nehéz lesz azt mondani a huszonegyedik utasnak, hogy nem szállhat fel.

Bevásárlás után hazafelé tartó emberek a római Ponte Sisto hídon
Bevásárlás után hazafelé tartó emberek a római Ponte Sisto hídon
Fotó: AFP/Alberto Pizzoli

Az olasz média jelentései szerint az aprólékos ellenőrzés miatt nagyon lelassult a forgalom az állomáson, ami elégedetlenséget okozott az utasok körében.

A római önkormányzat azt tervezi, hogy a tömegközlekedési eszközök igénybe vétele helyett bicikli használatára ösztönzi a lakosokat a kijárási korlátozások könnyítése után. Paola De Micheli közlekedési miniszter közölte, hogy vonzóbbá fogják tenni kerékpárok, elektromos biciklik és rollerek vásárlását.

Májustól újraindulhat az oktatás az osztrák iskolákban

Szigorú óvintézkedések mellett, fokozatosan indulhat újra az oktatás az ausztriai iskolákban májusban - jelentette be Heinz Fassmann oktatási miniszter egy bécsi sajtótájékoztatón.

A végzős osztályok tanulói május 4-én mennek először iskolába, két héttel később az általános iskolások, a középiskolások és a speciális iskolák tanulói is visszaülnek az iskolapadokba; a többiek pedig június 3-tól vehetnek részt az iskolai oktatásban - közölte Fassmann.

Kifejtette: az oktatás szigorú óvintézkedések mellett folytatódik; ezért az iskolai  osztályok tanulói nem lehetnek jelen egyszerre a tanórákon. Az osztály egyik fele hétfőtől péntekig, másik fele csütörtökön és pénteken vesz részt az iskolai oktatásban; a következő héten a csoportok cserélnek egymással.

Énekórát és testnevelés órát nem tartanak, és a diákok nem írnak iskolai dolgozatot sem. A miniszter hangsúlyozta, hogy a rendhagyó működésre tekintettel nem kell leadni tanév végéig a teljes tananyagot. Fassmann azt javasolja, hogy amerikai mintára hozzanak létre „nyári iskolákat”, azoknak a tanulóknak, akik lemaradtak a tananyagban.

Diákok egy bécsi gimnázium épülete előtt. Hamarosan visszatérhetnek a tanulók az osztrák iskolákba
Diákok egy bécsi gimnázium épülete előtt. Hamarosan visszatérhetnek a tanulók az osztrák iskolákba
Fotó: AFP/APA/Johann Schwarz

A szigorú óvintézkedések részeként az osztályterem kivételével kötelező lesz a szájmaszk viselése; a gyerekek a tervek szerint a tanszerek mellett otthonról viszik magukkal a szájmaszkot; az intézmény gondoskodik ugyanakkor „pót-szájmaszkokról”, arra az esetre, ha az eredeti megsérül vagy elveszik.     

Azok a tanárok, akik a fokozottan veszélyeztetett csoporthoz tartoznak, továbbra is otthon maradhatnak; a tanórákat viszont digitális eszközök segítségével kötelesek megtartani.     

Ausztriában továbbra is folytatódik a kedvező tendencia: 15 071-en fertőződtek meg a vírussal; közülük 11 872-en időközben meggyógyultak; jelenleg 2669 beteget tartanak nyilván.  A koronavírus okozta megbetegedésbe 530-an haltak bele.

Sebastian Kurz kancellár és Rudolf Anschober egészségügyi miniszter a tervek szerint a jövő héten dönt majd arról, valóban lehetséges-e a nagyobb üzletek, illetve a szolgáltatási ágazat, így a fodrászatok megnyitása. Addigra derül ki ugyanis, hogy a kisebb üzletek múlt heti megnyitása hatással volt-e a koronavírus terjedésére.

Németországban még túl magas az új fertőzések száma a további lazításokhoz

Túl magas a napi új igazolt fertőzések száma Németországban a járványt lassító korlátozások további lazításához a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerint.

Az intézet elnökhelyettese, Lars Schaade pénteki berlini tájékoztatóján elmondta, hogy a jelenlegi 2000 feletti szintről néhány százra kell csökkenteni az igazolt új fertőzések napi számát ahhoz, hogy a helyi egészségügyi hatóságok lépést tudjanak tartani a járvánnyal, vagyis megtaláljanak mindenkit, akivel a fertőzöttek a kórokozó átadásának veszélyével járó kapcsolatba kerültek a fertőzőképesség kezdete óta.

Előfordul, hogy egy fertőzött 50, vagy akár 100 emberrel is találkozik ebben az időszakban. Őket mind fel kell kutatni, hogy elvágják a fertőzési láncolatokat.

Az RKI helyettes vezetője kiemelte, hogy Németország ellentmondásos helyzetben van, mert a vírus terjedését lassító intézkedések igen sikeresek voltak, most viszont sokan kétségbe vonják a korlátozások értelmét, éppen azért, mert az ország jól átvészelte a járvány első szakaszát.

Az emberek maszkban vásárolnak és a megfelelő távolságot betartva állnak sorba a hallei piacon
Az emberek maszkban vásárolnak és a megfelelő távolságot betartva állnak sorba a hallei piacon
Fotó: AFP/DPA/Henrik Schmidt

Külföldi példák megmutatták, hogy gyorsan ellenőrizhetetlenné válhat a járványhelyzet és hamar túlterhelődhet az egészségügyi ellátórendszer. Ezért az első lazításokat nem követhetik „földcsuszamlásszerűen” továbbiak - mondta Lars Schaade.

Kifejtette: nagy óvatosság szükséges azért is, mert az aktuális adatok a két héttel korábbi helyzetet tükrözik, mivel átlagosan ennyi idő telik el, amíg egy fertőzött megbetegedik, orvoshoz megy, elvégzik a koronavírus-tesztet és az eredmény a hivatalos adattovábbítási úton eljut az RKI-hoz.

Ezzel kapcsolatban Angela Merkel kancellár csütörtökön bejelentette, hogy a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői ugyan az eredeti terveknek megfelelően április 30-án tartják a következő megbeszélésüket, de csak egy következő tanácskozáson, május 6-án döntenek arról, hogy miként lépjenek tovább a járványhelyzet kezelésében, mert csak addigra derül ki a napokban engedélyezett lazítások hatása.

Az RKI adatai szerint a vírust csütörtökig 150 383 ember szervezetében mutatták ki Németországban, ami 2337 esettel több az egy nappal korábbinál. A gyógyultnak minősülő, vagyis azon igazolt fertőzöttek száma, akik már átestek a fertőzésen, 3500-zal 106 800-ra emelkedett. A vírus okozta betegségben 5321 igazolt fertőzött halt meg, ez 227 esettel haladja meg az egy nappal korábbit.

Romániában először csökkent a nyilvántartott aktív fertőzöttek száma

Első alkalommal csökkent Romániában a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma: péntek volt az első nap, amikor a hatóságok több gyógyulásról, mint újonnan észlelt fertőzésről számoltak be.

A stratégiai kommunikációs törzs péntek kora délután közzétett összesítése szerint a járvány az utóbbi hét ütemében terjedt. A csütörtöki jelentés óta 321 új fertőzöttet diagnosztizáltak, olyan körülmények között, amikor minden korábbinál több, 8266 tesztet végeztek.

Rekordnak számít viszont az, hogy 24 óra alatt 339 gyógyult koronavírusos páciens hagyhatta el a kórházat, és az is, hogy a betegségből felgyógyultak aránya meghaladta az eddig regisztrált fertőzések 27 százalékát.

A román egészségügyi hálózat terhelése azonban továbbra is fokozódik: a pénteki „fellélegzésben” az előző nap ellenkező előjelű kilengése is benne van: akkor 314-gyel ugrott meg az aktív fertőzöttek száma, ez a növekmény pedig több mint másfélszerese volt az utóbbi hét növekedési ritmusának.

Romániában eddig 10 417 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust, közülük 241-et intenzív osztályon ápolnak. A legutóbbi összesítés óta - az utolsó hét átlagát 25 százalékkal meghaladó - újabb 25 halálesetet jelentettek. Romániában eddig 552 halálos áldozatot követelt a járvány, külföldön pedig 70 Covid-19-cel diagnosztizált román állampolgár vesztette életét.

Spanyolországban a héten második alkalommal csökkent 400 alá napi halálozás

Spanyolországban ezen a héten másodszor csökkent 400 alá a vírus okozta napi halálozás - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium pénteki jelentéséből.

A tartományokból érkező adatokból készült összeállítás szerint 367 ember halálát okozta a vírus az elmúlt egy napban. Csütörtökön 440-en, szerdán 435-en veszítették életüket. Legutóbb hétfőn volt kevesebb mint 400 halálos áldozata a fertőzésnek, azt megelőzően pedig egy hónappal ezelőtt. A járványban eddig 22 524-en hunytak el.

A gyógyultak száma 3105-tel emelkedett péntekre. Csütörtökön ez a szám 3335, szerdán 3401 volt. A regisztrált fertőzöttek közül 92355-en már újra egészségesek.

Védőmaszkos katonák őrzik a rendet Madridban
Védőmaszkos katonák őrzik a rendet Madridban
Fotó: AFP/NurPhoto/Oscar Gonzalez

A szaktárca a korábbiakhoz képest változtatott a fertőzöttek adatainak csoportosításán. Eszerint a vizsgálatokkal igazolt koronavírusos esetek száma összesen 219 764,  azaz 6740-nel több mint csütörtökön.

A minisztérium azonban ebből csak 2796 esetet tekinti új fertőzésének, azokat, amelyeket az orr- és garatváladékból vett minták elemzésével végzett, úgynevezett PCR-tesztek mutattak ki.

A többi, úgynevezett szerológiai teszttel azonosított esetet nem sorolja ide, mivel jellemzően ezzel már lezajlott, vagyis nem aktív fertőzéseket igazolnak a vérmintából kimutatható ellenanyagok felismerésével. Ezzel a módszerrel eddig már 16 774 koronavírusos pácienst diagnosztizáltak.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi online sajtótájékoztatóján Madridban kijelentette: ez az első nap, amikor többen gyógyultak meg, mint amennyi új fertőzést regisztráltak.

A járvány során a legtöbben a 6,5 millió lakosú madridi autonóm közösségben fertőződtek meg, összesen 61 726-an. A gyógyultak száma 34 212. A koronavírus 7765 emberéletet követelt, 81-et az elmúlt 24 órában, azonban hetek óta most először csökkent ez a szám száz alá.

A vírust 35 295 egészségügyi dolgozó kapta el, többségük már felépült, azonban a szakemberek nagy arányú fertőződése miatt több egészségügyi szakmai szervezet is bírósághoz fordult kérve a spanyol kormány jogi felelősségének megállapítását. Véleményük szerint a megfelelő védőeszközök hiányával „súlyos veszélynek” tették ki az egészségügyi dolgozókat, külön kiemelve, hogy a beszerzett szájmaszkok között voltak hibás darabok.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom