Külföld

Csökkent a bűntények száma Németországban

Seehofer elégedett a rendőrség munkájával

A szövetségi belügyminisztérium tegnap közölt statisztikája szerint 2019-ben csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Németországban.

Tavaly 5 436 401 bűncselekményt regisztráltak, ami 2,1 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi, 5 555m520-hoz képest. Horst Seehofer belügyminiszter berlini tájékoztatóján elmondta: Németország ismét egy fokkal biztonságosabb lett, miután a bűncselekmények száma tavaly harmadik éve csökkent. Hozzátette, hogy a rendőrség jól és hatékonyan dolgozik, az utóbbi években bevezetett törvényi szigorítások pedig elrettentő hatást fejtenek ki. Az adatok szerint csökkent például a lakásbetörések és a gépkocsilopások száma, nőtt viszont többek között az informatikai bűnözés és a szexuális bűncselekmények száma. A gyanúsítottak között 699 261 külföldi állampolgár volt, ez 1,3 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi, 708 380-hoz képest.

Kapcsolódó írásaink