Külföld
Hét magyarnak segít elhagyni a külügyminisztérium a koronavírus-járvány gócpontjának számító térséget

Elmondta, nyolc magyar állampolgár tartózkodik a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban, közülük heten kívánják elhagyni a térséget. Ők egy evakuációs akcióban, légi úton tudják majd elhagyni a területet - tette hozzá a miniszter, jelezve: az európai uniós (EU-) tagországok között szoros koordináció működik, a franciák, németek, portugálok szervezik állampolgáraik kimentését, légi úton.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország mindhárom országgal felvette a kapcsolatot, hogy a Kínát elhagyni akaró hét magyar kiutaztatását meg lehessen szervezni. Hozzáfűzte, a külügymisztérium konzuli szolgálatai 24 órás ügyeletet tartanak, és az érintett magyar állampolgárokkal folyamatos kapcsolatban vannak. A külügyminiszter elmondta, a Hupejben tartózkodó nyolc magyar közül hatan a tartomány székhelyén, Vuhanban vannak, ketten pedig Hupej más városaiban.
Kitért arra is, hogy a franciák szóban ígéretet tettek arra, hogy ha a szükséges engedélyeket megkapják a kínaiaktól, akkor segítenek a magyar állampolgárok kijuttatásában. A magyar diplomácia kapcsolatban van a németekkel és a portugálokkal is, hogy adott esetben az ő segítségüket is igénybe lehessen venni - tette hozzá Szijjártó Péter.
A külügyminiszter a Hupej tartományba utazás elhalasztására kért mindenkit. Hozzátette, hogy a KKM folyamatosan egyeztet az EU-tagországok konzuli szolgálataival a más kínai tartományokat érintő esetleges beutazási figyelmeztetésekről.