Külföld

Az antiszemitizmus támogatásával vádolják Soros György egyik elemző intézetét Amerikában

Arkansas állam republikánus szenátora, Tom Cotton egy szerdai beszédében az antiszemitizmus támogatásával vádolta meg azt a 2019-ben alapított elemzői intézetet, a Quincy Institute-ot, amelynek Soros György amerikai milliárdos az egyik legjelentősebb támogatója - írja a The Times of Israel.

Az antiszemitizmus támogatásával vádolják Soros György egyik elemző intézetét Amerikában
Soros Györgyöt antiszemitizmus támogatásával vádolják
Fotó: AFP/APA/Georg Hochmuth

Cotton szenátor az egyik beszédében „ősi gyűlöletként” nevezte meg azt a fajta antiszemitizmust, ami nemrégiben a New Yorkhoz tartozó Brooklyn és Monsey zsidó közösségei ellen elkövetett támadásokban mutatkozott meg.

A szenátor szerint az ilyen történésekhez vezető antiszemitizmus azért létezhet, mert az olyan washingtoni agytrösztökben, mint amilyen a Quincy Institute is, a kutatók arról értekeznek, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját csak azzal lehet rendbe tenni, ha megszabadítják azt a zsidó pénzek káros befolyásától.

A lap beszámolója szerint az intézet szakértői között több olyan személy is van, akiket az Izrael államot kritizáló véleményeik miatt számos jelentős zsidó szervezet is az antiszemitizmus határának az átlépésével vádol. Így például John Mearsheimer politológus, aki az „Az izraeli lobbi és az USA külpolitikája” című könyv szerzőjeként ismert. A washingtoni DC-ben működő intézetet 2019-ben alapították, és arra törekszik, hogy megalapozzon egy olyan új külpolitikát, amelynek a középpontjában a diplomáciai megoldások iránti elkötelezettség és a katonai beavatkozások korlátozás áll.”

A Quincy Intézet visszautasította a republikánus politikus vádjait, azt hangoztatva, hogy az Intézet politikai nézetei véleményük szerint nem járulnak hozzá az amerikai antiszemitizmus mértékének a növekedéséhez.

A The Times of Israel közlése szerint az amerikai szenátor egyelőre nem adott bővebb tájékoztatást arról, hogy miért is tartja az antiszemitizmust erősítő intézménynek a Soros által támogatott elemző központot.

Tom Cotton szenátor egyébként a Soros által támogatott Intézet mellett az inkriminált beszédében élesen támadta még azt a palesztin kezdeményezésre létrejött, BDS-mozgalmat is, amely számtalan formában hirdetett meg bojkottot Izrael állammal, annak lakosaival és termékeivel szemben.

Kapcsolódó írásaink