Külföld
Donald Trump mindenkit nyugalomra int

Donald Trump amerikai elnök szorosan figyelemmel követi az amerikai erők két iraki bázisa ellen végrehajtott iráni légicsapás fejleményeit - tudatta kedd esti közleményében Stephanie Grisham, a Fehér Ház szóvivője. Az elnök néhány órával később megnyugtató bejegyzést tett közzé a Twitter közösségi portálon.
A Pentagon szerint Irán több mint egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki, és nem is egy, hanem két iraki támaszpontra. Az Ain al-Aszad bázison és az erbíli támaszponton is vannak amerikai katonák. Az első amerikai sajtójelentések szerint a támadásoknak iraki katonák estek áldozatul, de egyelőre nem tudni, hogy vannak-e köztük halálos áldozatok is.
Amerikai áldozatokról egyelőre nem érkeztek hírek.
Mike Pence amerikai alelnök hivatala közleményben tájékoztatta a fejleményekről a szenátus vezető politikusait. Közben kedden éjjel a Fehér Házba érkezett Mike Pompeo védelmi miniszter és Mark Esper, a védelmi tárca irányítója. Esper korábban telefonon egyeztetett Ádil Abdul Mahdi iraki ügyvivő kormányfővel.
Donald Trump - nem sokkal a Pompeóval és Esperrel tartott tanácskozása után - a Twitteren azt írta: „minden rendben van! Iránból két iraki katonai támaszpontra lőttek rakétákat. Jelenleg a sebesültek és a károk számbavétele tart. Nekünk van a legerősebb és legjobban felszerelt hadseregünk a világon”. Majd hozzátette, hogy szerdán reggel nyilatkozatot tesz.
Kedden éjjel megerősítették a Fehér Ház körüli biztonsági intézkedéseket. A Fehér Házhoz vezető ellenőrző pontoknál mesterlövészek állnak. Óvintézkedéseket tett a szövetségi légügyi hatóság (FAA) is az amerikai polgári járatok biztonságának garantálására, szerte a világban.
Von der Leyen: A fegyverek használatának azonnal véget kell vetni
A fegyverek használatának azonnal véget kell vetni, és vissza kell térni a megoldást kínáló politikai párbeszédhez - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az Európai Bizottság rendkívüli tanácskozása után szerda délelőtt az Irán által végrehajtott rakétatámadásokról nyilatkozva.
Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a kialakult válság nemcsak a régiót érinti, hanem az egész világot. Az Európai Unió kapcsolatban áll a régió valamennyi szereplőjével annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a helyzet további romlása - húzta alá.
A biztosi testület megvizsgálta a válság Európára gyakorolt lehetséges hatásait, és készen áll, hogy minden szereplővel a lehető leghamarabb cselekedjen és párbeszédet kezdeményezzen - mondta.
Kijelentette: az unió mindent megtesz az Irán atomprogramjáról kötött megállapodás, az úgynevezett közös átfogó cselekvési terv (JCPOA) életben tartása érdekében. A megállapodás fontosabb, mint valaha - tette hozzá.
Von der Leyen a szerda hajnalban Iránban lezuhant ukrán repülőgép katasztrófája okainak kivizsgálását is sürgette, együttérzését kifejezve az áldozatok hozzátartozóinak.
A sajtótájékoztatón Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője arra szólított fel minden érintett felet, hogy a helyzet elmérgesedésének megelőzése érdekében tartózkodjanak mindenfajta katonai lépéstől.
Az olyan akciók, mint a szerda hajnali, az Egyesült Államok és az európai koalíciós erők által is használt iraki légibázisok ellen indított iráni rakétatámadás aggodalmat kelt, ugyanis elmérgesítheti a helyzetet és újabb okot adhat a konfrontációra - fejtette ki.
Senkinek sem áll érdekében, hogy tovább erősödjön az erőszak spirálja - mondta.
A főképviselő továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy a közel-keleti konfliktus veszélyezteti az Iszlám Állam nevű terrorszervezet felszámolása érdekében elért eddigi sikereket.
Az Európai Unió külügyi tanácsa pénteken tart rendkívüli ülést a Közel-Keleten kialakult válság, valamint a líbiai helyzettel összefüggésben.
A NATO főtitkára elítélte az iráni rakétatámadást
Elítélte Jens Stoltenberg NATO- főtitkár szerdán a Twitteren közzétett üzenetében az iraki területen állomásozó, amerikai és koalíciós erők ellen elkövetett iráni rakétatámadásokat.
Jens Stoltenberg aláhúzta, a NATO felszólítja Iránt, hogy tartózkodjon a további erőszaktól. A szövetségesek szoros kapcsolatban állnak és továbbra is elkötelezettek az iraki kiképző misszió mellett - tette hozzá.
Ferenc pápa azt üzente a Közel-Kelet népeinek, hogy ne féljenek
Az élet legszomorúbb, legaggasztóbb pillanataiban, a próbatételek idején nem szabad félni, bátornak kell lenni - üzente arab nyelven elmondott beszédében a Közel-Keleten élőknek idei első vatikáni audienciáján szerdán Ferenc pápa.
Az Irakból, Libanonból, Szíriából és a Közel-Keletről pápai meghallgatásra érkezett hívőket Ferenc pápa külön üdvözölte a vatikáni audienciateremben elmondott beszédében.
„Nem szabad félnünk! Bátornak kell lenni! Ahogyan Szent Pál tette, mivel Isten mindig őrködik felettünk, közel áll hozzánk” - jelentette ki a katolikus egyházfő.
Ferenc pápa áldását adta a jelen levő iraki, szíriai és libanoni zarándokokra. Megjegyezte, Isten mindig óvja őket a „gonosztól”.
Ferenc pápa beszédében Pál apostolnak a Közel-Keletről Rómába tartó útját idézte fel a Földközi-tengeren keresztül, emlékeztetve, hogy a hajótörött apostol Málta partjaira vetődött, ahol a sziget lakosai segítettek neki. „A máltaiak már akkor is rendes emberek, befogadók voltak” - jelentette ki Ferenc pápa.
Azt kérte, a mai emberiség is fogadja be a jelenkori történelem sodrásának hajótörötteit, akik hasonlóképpen partjainkra érkeznek. „Ez ment meg a közöny és az embertelenség fagyosságától” - mondta Ferenc pápa.
Hamenei: Teherán arcul csapta az Egyesült Államokat
Teherán arcul csapta az Egyesült Államokat az amerikai katonák által használt iraki támaszpontok elleni szerda hajnali rakétacsapásokkal, de Irán nem érheti be ezzel a katonai akcióval - jelentette ki Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.
Az Egyesült Államok jelenléte az ajatollah szerint megrontja a térséget, háborút, megosztottságot és pusztítást okoz, ezért az Egyesült Államoknak távoznia kell a régióból - fogalmazott Hamenei az iráni televízióban közvetített beszédében néhány órával azt követően, hogy az iráni hadsereg rakétákkal támadta az iraki Ain al-Aszad légitámaszpontot és Erbílt.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője bátor harcosként és kedves barátként méltatta Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, akit a múlt héten Bagdadban az amerikaiak célzott dróntámadással likvidáltak.
Hamenei kizárta, hogy bármilyen módon felújítsák a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal a 2015-ben kötött atomalkuról. Úgy vélte, hatalmas hiba lenne abban hinni, hogy a rugalmasság és a kompromisszumkészség Washington irányában bármi kedvezőt hozhat Iránnak.
Iraki kormányfő: pusztító háború fenyeget
Az Egyesült Államok és Irán között kiéleződő konflitkus pusztító háborúval fenyeget, Irak pedig visszautasítja szuverenitásának megsértését és a területén elkövetett támadásokat - tolmácsolta Ádil Abdel Mahdi iraki kormányfő szavait szóvivője bagdadi sajtótájékoztatóján szerdán.
A bagdadi vezetés tudatta, hogy Irán szóban értesítette Mahdit, hogy Kászim Szulejmáni iráni tábornok meggyilkolását megtorlandó támadást indít Irakban lévő amerikai célpontok ellen, de pontosan nem közölték, hogy milyen célpontokra mérnek csapást. A támadással egy időben már az Egyesült Államokból is hívták - tudatta a kormányszóvivő.
Az iraki kormány minden felet arra szólít fel, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, tartsák be a nemzetközi megállapodásokat, és tartsák tiszteletben Irak szuverenitását - húzta alá a szóvivő.
Washington megtiltotta a légiközlekedést az iraki, az iráni légtérben és az Öböl-térségben
Az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) szerdára virradóra megtiltotta az amerikai légi járatok közlekedését az iraki és az iráni légtérben, valamint a Perzsa(Arab)-öböl és az Ománi-öböl térségében.
A hatóság azt követően döntött így, hogy Irán több mint egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki, az amerikai erők által használt két iraki támaszpontra.
Az FAA először csak nem részletezett óvintézkedéseket jelentette be az amerikai polgári járatok biztonságának garantálására, szerte a világban. Később közleményben tudatta a tilalmat, megjegyezve, hogy a hivatal egyezteti lépéseit az amerikai nemzetbiztonsági szervekkel, s egyben megosztja információit a külföldi polgári repülőtársaságokkal is.
Az amerikai sajtóban megjelent információk szerint a tajvani China Airlines és a szingapúri légitársaság (SIA) is megváltoztatta kedden éjjel járatainak útvonalát, hogy elkerülje a konfliktusos térséget.
Lindsey Graham dél-karolinai szenátor, az egyik legbefolyásosabb republikánus politikus kedden este a Fox televíziónak adott interjújában „háborús cselekedetnek” minősítette az iráni csapásméréseket. Graham fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy telefonon vitatta meg a kialakult helyzetet Donald Trump amerikai elnökkel. Azt mondta: az elnök válaszul Irán katonai vagy akár olajlétesítményeire is csapást mérhet.
A szenátor „üzent” az irániaknak is. Szembefordulva a kamerával közölte: „A sorsotok a saját kezetekben van, ami a gazdaság életképességét illeti. Ha továbbra is folytatjátok ezt az ökörséget, akkor egy napon arra ébredtek, hogy vége az olajbizniszeteknek.”
Az iráni-amerikai konfliktus kiéleződése kapcsán interjút adott a Fox televíziónak Ted Cruz republikánus szenátor is. A texasi politikus azt tanácsolta Trumpnak: törekedjék a békére, de ez erőn alapuljon. A Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó politikusok elemzők szerint visszafogottan nyilatkoztak.
Elizabeth Warren massachusettsi szenátor egy rendezvényen New Yorkban azt hangoztatta, hogy az amerikai nép nem akar háborút. Joe Biden volt alelnök - aki egy nappal korábban élesen bírálta Trumpot az iráni csapásmérés miatt - kedden úgy nyilatkozott, hogy imádkozik az Irakban lévő amerikai katonákért. Amy Klobuchar, minnesotai szenátor szerint a legfontosabb most az amerikai katonák és valamennyi amerikai biztonságának megóvása.
Több külföldi légitársaság felfüggesztette a közel-keleti térséget érintő járatait
Az Air France francia, a Lufthansa német, az Aeroflot orosz és az egyesült arab emírségekbeli Emirates légitársaság is felfüggesztette szerdán a közel-keleti térséget érintő járatait azt követően, hogy Irán rakétacsapásokat mért az Irakban állomásozó amerikai erőkre.
Az Air France közleményében azt írta, hogy a légitársaság a francia és a regionális hatóságok döntése nyomán módosította járatai repülési terveit.
A Lufthansa szóvivője közölte, hogy a társaság törli a Frankfurt és Teherán között naponta közlekedő járatát. Hozzátette, hogy a szombaton az iraki Erbílbe tervezett járatot is törölték.
Az Oroszországi Szövetségi Légiközlekedési Ügynökség (Roszaviacija) arról számolt be, hogy az orosz légi szállítók elkerülik az iraki, az iráni, a Perzsa(Arab)-öböl és az Ománi-öböl térségét. A nemzetközi polgári repülést fenyegető jelenlegi biztonsági kockázatok fényében a szövetségi ügynökség további értesítésig azt tanácsolja, hogy az orosz légitársaságok ne használják a térség légterét.
Az egyesült arab emírségekbeli Emirates légitársaság közölte, hogy törölte bagdadi járatait, figyeli helyzet alakulását, szoros együttműködésben a térségbeli országok hatóságaival.