Külföld
Nem tűntek el Soros emberei Brüsszelből
A milliárdos alapítványának balliberális szövetségeseit máig megtaláljuk a magyar kormány hangos kritikusai között több európai uniós intézményben is

Már három éve annak, hogy kiszivárgott a Kumquat Consult nevű brüsszeli think tank jelentése, amelyben összegyűjtötték a George Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) céljaival rokonszenvező, szövetségesnek tekinthető európai parlamenti képviselőket. A listán 226-an szerepeltek, a tanulmány 2014-ben készült, egyértelműen az EP-választás utáni hónapokban, ugyanis szerepelnek rajta olyan képviselők is, akik később a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai lettek.
A listán számos olyan politikust megtalálhattunk, akik az elmúlt öt évben bírálták a magyar kormányt: köztük a hetes cikkely szerinti eljárást elindító jelentés szerzőjét, a holland zöldpárti Judith Sargentinit, sőt, a legtöbb árnyék-jelentéstevőt is (azaz azokat a képviselőket, akik más frakciók részéről támogatták a munkáját).
A bővítési és szomszédságpolitikáért felelős magyar biztos, Várhelyi Olivér november 14-i meghallgatásán, az EP külügyi bizottságában (AFET) több képviselő is azzal próbálta sarokba szorítani a magyar jelöltet, hogy az Orbán-kormánytól való függetlenségét firtatták, a magyar kormány politikáját kérték rajta számon. Ezen képviselők többsége az előző ciklusban is a parlament tagja volt, és közülük egyetlen görög szélsőbaloldali képviselő kivételével mindannyian szerepelnek a Soros-listán: a horvát szociáldemokrata Tonino Picula, a bolgár liberális Ilhan Kyuchyuk, a spanyol zöldpárti Ernest Urtasun, a német szociáldemokrata Bernd Lange, a litván liberális Petras Auštrevičius és a magyar származású, holland munkáspárti Kati Piri is.
Az elmúlt két hónapban Magyarország többször is napirendre került az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában (LIBE), amikor a finn soros elnökség képviselőit hallgatták meg azzal kapcsolatban, hogyan halad az Általános Ügyek Tanácsában a hetes cikkely szerinti eljárás hazánk ellen. A kormányt bíráló képviselők többsége új – köztük a támadásban élen járó magyar ellenzékiek, a DK-s Dobrev Klára és a momentumos Donáth Anna –, a sokadik ciklusukat töltő képviselők közül azonban a máltai néppárti Roberta Metsola és a német szélsőbaloldali Cornelia Ernst is ismerős lehet a 2014-es listáról.
A Kumquat Consult által szövetségesnek ítélt képviselők egy része a 2014-től 2019-ig hivatalban lévő Juncker-bizottságban, és az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottságban (EB) is pozíciót szerzett. A bolgár néppárti Marija Gabriel az előző bizottságban a digitális gazdaságért, most pedig az innovációért, kutatásért, kultúráért és ifjúságért felel. Rajta van a listán a románok előző és jelenlegi biztosa is: a regionális politikáért felelős Corina Cretu és a közlekedésért felelős Adina-Ioana Vălean is. A portugál szociáldemokrata Elisa Ferreira jelenleg a kohézióért felel. Szerepel a listán Sylvie Goulard is, akit a francia kormány eredetileg szánt az új bizottságba, ám nem ment át a meghallgatásokon.