„Európa nem alakítja a saját sorsát”

– Emmanuel Macron elnöki ciklusának félideje felé járunk. Mit ért el Macron az európai politikában?

– Macron nagy ambíciókkal vágott neki az elnökségének, de sokszor megtört a lendülete, mert vagy az uniós intézmények ellenállásába ütközött, vagy olyan nemzetállami vezetőkkel találta szemben magát, mint Orbán Viktor vagy Matteo Salvini, akik a saját népüket védték Macron, Juncker vagy éppen Merkel ambícióitól. Megmutatták, hogy a nemzetállamok visszatérnek az uniós politikába.

– Nagy szerepe volt viszont annak megakadályozásában, hogy Manfred Weberből az Európai Bizottság elnöke legyen. Ez nem siker?

– A csúcspozíciók elosztásáról szóló vitában Macron azt a benyomást akarta kelteni, hogy neki van a legnagyobb politikai súlya Európában. Valójában azonban ha megnézzük, túl sok különbség nincs Manfred Weber és Ursula von der Leyen között. Weberrel Macron valaki más döntését szenvedte volna el, Von der Leyen megválasztását azonban a saját sikereként tudta eladni, különösen Franciaországban. Persze mindkét esetben Merkel döntött. A politikai súly, amit Macron magának tulajdonít, pusztán délibáb, ez pedig megmutatkozott a biztos­jelöltje, Sylvie Goulard bukásában. Őt – szemben az első magyar jelölttel, akit politikai okokból szavazott le a baloldal – egyértelmű inkompetenciája miatt utasítottak el.

– Mi a helyzet a nagyhatalmakkal való tárgyalásokkal? Angela Merkel német kancellár meggyengülését kihasználva Macron lényegében Európa nevében próbál tárgyalni Moszkvában, Pekingben vagy Washingtonban.

– Ez egy show. Macron valójában nem ér el konkrét eredményeket ezeken a találkozókon sem Európában, sem pedig Franciaországban. Európa valójában nem alakítója, hanem csak szemlélője a sorsának. Amikor Macron úgy tesz, mintha Európa nevében beszélne, olyan erős vezetőkkel néz szembe, akik készek megvédeni a saját országuk érdekeit a bevándorlás és a kereskedelem területén. Az Európai Unió viszont csak egy nagy, nyílt piacként tekint magára. Legyen szó Kínáról vagy Oroszországról, Macron eljátssza, hogy egyenrangúként tárgyal a nagyhatalmi vezetőkkel, de a hitelességét éppen „az európai projekt” ássa alá.

– Mindeközben Franciaországban továbbra is Marine Le Pen, az ön pártjának elnöke Macron legfőbb kihívója. Milyenek most az erőviszonyok?

– A franciák néhány év alatt átalakították a politikai palettát. A régi nagy pártok közül a jobbközép republikánusok nagyjából nyolc százalékra, a szocialisták öt százalékra zuhantak vissza. Eközben Macron pártja, a Köztársaság Lendületben, és a Nemzeti Tömörülés húsz százalék fölé erősödött. Minden felmérés szerint az elnökválasztás első fordulójában Macron és Le Pen fej fej mellett végezne, a másodikban pedig jelenleg Macron győzne, körülbelül tízszázalékos előnnyel. Bő két év azonban még hátra van az elnökválasztásig, az embereknek pedig már most elegük van Macron politikájából és arroganciájából.

– Milyen mérleget von a fokozatosan visszaszoruló sárgamellényes tiltakozásból?

– A sárgamellényes mozgalom megmutatta a vagyoni egyenlőtlen­ségek miatti dühöt, a globalizmus nyertesei és vesztesei közti széles társadalmi szakadékot. Utóbbiak a legsérülékenyebbek, főleg mert Macron adópolitikája mindig rájuk, a munkásosztályra, a középosztályra, a nyugdíjasokra rak mind nagyobb terheket – ők folyton csak fizetnek, és semmit sem kapnak cserébe. Földrajzi különbségek is megmutatkoztak, hiszen a globalizmus nyertesei többnyire a nagyvárosok lakói, a vesztesei pedig a vidékiek. Végül pedig rámutattak a demokratikus deficitre, a francia emberek véleménye ugyanis nincs megfelelően képviselve a parlamentben. A francia választási rendszer alapján Macron pártjának abszolút többsége van, a Nemzeti Tömörülés azonban hiába ér el húsz százalék feletti eredményt, alig néhány parlamenti képviselője van. Macron bármit megtehet ezzel a többséggel, amely valójában nem képviseli az emberek véleményét. Kihasználta azt is, hogy a tüntetők egyszerűen kimerültek. A sárga­mellényesek azonban bármikor visszatérhetnek az utcákra, ha valamilyen politikai kérdés újra megosztja a társadalmat.

– Ki tudott politikai tőkét kovácsolni a mozgalomból? Ki szólította meg az elégedetleneket?

– A Nemzeti Tömörülés a legalkalmasabb arra, hogy feleljen a társadalmi és demokratikus aggodalmakra, a gazdasági védőintézkedésekkel, valamint a közvetlen demokráciára irányuló követelései­vel. Az idén ismét megnyertük az EP-választást, ami azt mutatja, hogy minket erősített meg leginkább az elégedetlenség, az emberek úgy látják, a mi tudjuk a legjobban képviselni az érdekeiket, mi védjük meg őket ebben a globalizált, határok nélküli világban. Macron ezzel szemben a nyerteseket képviseli.

– Nemrég magyarul is megjelent Laurent Obertone Gerilla című regénye. Egy közelgő polgárháborúra figyelmeztet, amely a bevándorlók lakta külvárosokból indul. Megelőzhető még a társadalmi robbanás?

– Ha nem tartanám megelőzhetőnek, nem politizálnék. Elsősorban politikai akaratra lenne szükség, a veszéllyel a kormány is tisztában van. Gérard Collomb, Macron volt belügyminisztere, lemondása után azt nyilatkozta, hogy azok, akik ma egymás mellett élnek, holnap szembekerülhetnek egymással. Az, hogy Collomb, egy szocialista, ezt mondta, egyértelműen jelzi a probléma súlyát. Macron mégis ragaszkodik a tömeges bevándorlás politikájához, nem lép fel az iszlamizáció, a radikális eszméket terjesztő imámok ellen. Nem veszi el az állampolgárságot a Szíriában és Irakban harcoló dzsihadistáktól, sőt még vissza is fogadja az Iszlám Állam francia állampolgárságú terroristáit, akik sorsáról aztán az erősen baloldali francia igazságügy dönt. Ezzel szemben ott van Orbán Viktor, aki elutasítja ezt az anarchikus, tömeges bevándorlást, mert tudja, hogy az mit hoz magával: iszlamizációt, erőszakot, a bérek bezu­hanását és még sorolhatnám. Az EU mégis Orbán ellen harcol, ahelyett hogy példaként tekintsen gyakorlatilag az egyetlen tagállami vezetőre, aki ötven százalék felett teljesített a legutóbbi EP-választáson. A brüsszeli irodákban azonban nem szenvednek a bevándorlás következményeitől. A Nemzeti Tömörülés hosszú évek óta kongatja a vészharangot, és mára bebizonyosodott, hogy mindvégig igazunk volt.

Ismét lángokban állt a francia főváros

Ismét lángokban állta francia főváros

Fotó: AFP/NurPhoto/Samuel Boivin

Rendbontásba torkollott szombaton a sárgamellényes tüntetéssorozat egyéves évfordulója alkalmából megrendezett párizsi demonstráció. A Place d’Italie téren a rendőrség könnygázt és vízágyút is bevetett a tüntetők egy csoportja ellen, akik feldúltak egy bankfiókot, emellett kukákat, járműveket gyújtogattak, illetve megdobálták a rendvédelmi szervek tagjait. A biztonsági erők a Diadalív közelében is összecsaptak a tiltakozókkal. A rendőrség, amely egyébként nagy erőkkel készült a sárgamellényes tüntetések évfordulójára, harminchárom tüntetőt állított elő. A sárgamellényesek tavaly november 17. óta demonstrálnak rendszeresen Emmanuel Macron francia elnök és kormányának reformintézkedései ellen.
(HSz)