Külföld

Merkel és Stoltenberg is visszautasította Macron kijelentését

Angela Merkel német kancellár és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egyaránt visszautasította Emmanuel Macron francia elnök kijelentését, amely szerint a NATO „agyhalott” lenne.

Merkel és Stoltenberg is visszautasította Macron kijelentését
Emmanuel Macron francia államfő
Fotó: MUSTAFA YALCIN / ANADOLU AGENC

 Merkel a NATO-főtitkárral közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Berlinben leszögezte, hogy Macron „drasztikus szavai” nem tükrözik az ő nézeteit a szövetségen belüli együttműködéssel kapcsolatban.

„Úgy vélem, szükségtelen az ilyen túlzás, még akkor is, ha vannak problémák, és össze kell szednünk magunkat” - hangsúlyozta Merkel. „Macron drasztikus szavakat használt, én nem így látom az együttműködést a NATO-ban. A transzatlanti partnerség nélkülözhetetlen számunkra” - fűzte hozzá. Merkel szerint a katonai szövetség számos területen jól működik.

Stoltenberg szintén elutasította Macron bírálatát, s csatlakozott a német kancellár szemléletéhez.  „A NATO erős” - hangsúlyozta a főtitkár.

Macron a brit The Economist című gazdasági lapnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy jelenleg a NATO agyhalála figyelhető meg, mert nincs semmifajta egyeztetés a stratégiai döntéseknél az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei között.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egyébként a nap folyamán az egyik legtekintélyesebb német közhasznú alapítvány, a Körber Alapítvány (Körber Stiftung) berlini rendezvényén beszélt arról, hogy a védelmi kiadások - Washington által megkövetelt - növelése Németország érdekét szolgálja.

„Elvárom, hogy a szövetségi partnerek eleget tegyenek kötelezettségeiknek” - mondta Stoltenberg, s emlékeztetetett, hogy a NATO-tagállamok kötelezettséget vállaltak védelmi kiadásaik növelésére.

Stoltenberg hangsúlyozta: Németországnak és a többi tagországnak nem azért kell többet költenie ilyen célra, hogy ezzel személy szerint neki vagy az Egyesült Államoknak szívességet tegyen, hanem mert ez a saját biztonságuk végett az érdekükben áll.

Egyben Berlin vezető szerepét méltatta a NATO-ban. „Németország több évtizeden át megbízható partnernek bizonyult. Erős Németországra van szükségünk a NATO középpontjában és az európai biztonság szempontjából” - hangoztatta.

Rávilágított: Németországnak erős NATO-ra, a NATO-nak pedig erős Németországra van szüksége.

Stoltenberg szót ejtett az Egyesült Államok és a többi NATO-tagállam nézeteltéréseiről is. Kijelentette: nem becsüli alá a problémákat, ugyanakkor amikor a NATO tényleges szerepéről, a kollektív védelemről van szó, a katonai szövetség az utóbbi évekhez képest mára „több tartalmat és lényegi elemet” nyújt.

Rávilágított arra is, hogy a viták ellenére az utóbbi évekhez képest Európa és Észak-Amerika szorosabb együttműködést folytat.

„Az Egyesült Államok nem hagyja magára Európát, éppen ellenkezőleg befektet az európai biztonságba, több katonával, infrastruktúrával és hadgyakorlatokkal” - emelte ki Stoltenberg.

Donald Trump amerikai elnök  hosszú idő óta  sürgeti az Egyesült Államok szövetségeseinél a védelemre szánt összegek emelését.

Moszkva üdvözölte a francia elnök szavait a NATO-ról

„Ezek a szavak aranyból vannak. Őszinték és a lényeget tartalmazzák. Ez a NATO jelenlegi állapotának pontos meghatározása” - írta a Facebook oldalán Marija Zaharova külügyminisztériumi szóvivő.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom