Külföld

Andrzej Duda: A magas részvétel cáfolja, hogy Lengyelországban gond lenne a demokráciával

A lengyel parlamenti választáson tanúsított magas részvétel cáfolja, hogy Lengyelországban bármilyen gond lenne a demokráciával - szögezte le hétfői sajtóértekezletén Andrzej Duda államfő.

Andrzej Duda: A magas részvétel cáfolja, hogy Lengyelországban gond lenne a demokráciával
Andrzej Duda
Fotó: MH

A lengyel elnök arra utalt, hogy a választáson az 1989-es rendszerváltás óta rekordmagas, az előzetes eredmények szerint hatvan százalékot meghaladó részvételt rögzítettek. „Megmutattuk, hogy Lengyelországban demokrácia van” - jelentette ki Duda, utalva feltehetőleg lengyel ellenzéki politikusok ezzel ellentétes értelmű nyilatkozataira, valamint a Varsóval szemben elindított európai uniós jogállamisági eljárásra.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt győzelmét Duda „rendkívül látványosnak” nevezte, rámutatva, hogy 1989 óta egyetlen lengyel párt sem ért el ilyen magas támogatást. Ez a legutóbbi, az adatok 99 százalékos feldolgozottságán alapuló részeredmények szerint 43,7 százalékot tesz ki.

Arra vonatkozóan, hogy a parlamenti választások után gyakorlatilag már megkezdődik az elnökválasztást megelőző kampány, Duda megerősítette korábbi, saját jelöltségére vonatkozó nyilatkozatait. „Még fiatal vagyok, nem készülök nyugdíjba” - fogalmazott.

Felmérések szerint Duda, akit 2015-ben a PiS jelöltjeként választottak meg államfőnek, jelenleg a legesélyesebb az elnökválasztás lehetséges jelöltjei közül.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom