Külföld

A brazil elnök a hadsereg bevetését fontolgatja az erdőtüzek miatt

A brazil elnök azt fontolgatja, hogy a hadsereg segítségét is igénybe veszi az Amazóniában pusztító erdőtüzek megfékezésében.

A brazil elnök a hadsereg bevetését fontolgatja az erdőtüzek miatt
Jair Bolsonaro elnök (b) és Edson Leal Pujol vezérkari főnök
Fotó: AGIF/Mateus Bonomi

Jair Bolsonaro pénteken arról tájékoztatta a sajtót, hogy a nap folyamán összeül egy kormánykabinet, és megvitatja a teendőket. Ezek között az első helyek egyikén a hadsereg bevetése áll - mondta.

Egy későbbi, katonai rendezvényen kijelentette, hogy „információs háború” folyik az esőerdőkben pusztító rekordszámú tűz miatt. Attól tart, hogy az ellenségei győzni fognak az igazság ellen indított háborúban - mondta.

A brazil hadsereg kész megvédeni az amazóniai esőerdőket - jelentette ki erre reagálva pénteken Edson Leal Pujol vezérkari főnök a katonaság napján elmondott beszédében.

Ne csapják be magukat azok a könnyelműek, akik gyámkodni akarnak Brazília felett. A katonák mindig éberek, és készek megvédeni minden fenyegetéstől Amazóniát - mondta.

A brazil kormány ezzel párhuzamosan „diplomáciai offenzívát” indított: a külképviseleteinek kiküldött egy 12 oldalas körlevelet, amelyben adatokat és statisztikákat bocsájt a diplomatái rendelkezésére, hogy azok alapján érveljenek.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom