Külföld

Nagy csaták előtt a kormány

Az Európai Bizottság elnökének megválasztásakor egyértelművé vált, hogy a visegrádiakat nem lehet megkerülni – mondta lapunknak Varga Judit igazságügyi miniszter

Uniós kapcsolatokért felelős államtitkárból lett igazságügyi miniszter Varga Judit, aki az EP-képviselőségre váltó Trócsányi Lászlótól vehette át a tárcát. Lapunknak terveiről és az uniós politika kihívásairól is beszélt.

Nagy csaták előtt a kormány
Elutasítjuk a kettős mércét – szögezte le az igazságügyi tárca vezetője
Fotó: MH

– Éppen egy hete iktatták be a hivatalába. Mivel kezdi a munkát?

– Az elsődleges feladat most a szervezeti keretek kialakítása, fontos a zökkenőmentes átmenet biztosítása, ugyanis az Igazságügyi Minisztériumhoz kerülnek az uniós ügyek is. A Miniszterelnökséghez tartozó két államtitkárság egyesül, az élére pedig eddigi helyettes államtitkárom, Steiner Attila kinevezésére tettem javaslatot. Ami a jövőbeni feladatokat illeti, szeretném folytatni az elődöm által megkezdett munkát több témakörben is. Várható még szakvizsgareform, a cégfelszámolás szabályozásának esetleges módosítása, sok konkrét célkitűzés van. Fontosnak tartom a versenyképességi jogszabályok ügyét is. Jó döntés volt a tárcához szervezni az uniós ügyeket, hiszen minden uniós jogszabály-kezdeményezés érinti a magyar jogrendet, fontos, hogy az EU-ban azt a politikát, amire a magyar emberek felhatalmaztak minket, komoly jogi háttérrel tudjuk képviselni. Rengeteg csatát kell még megvívnunk, a hetes cikkelytől kezdve a migrációs kihívásig. Szeretném megőrizni a minisztérium magas szakmai színvonalát, a stabilitást és kiszámíthatóságot, amit elődöm maga után hagyott.

– Régóta téma egy új uniós jogállamisági mechanizmus létrehozása Brüsszelben. Mire számít a közeljövőben ezzel kapcsolatban?

– Ez kezdettől egy jogi eljárásnak álcázott politikai támadás. A bevándorláspártiak azért támadják Magyarországot, mert a magyarok úgy döntöttek, nem akarják, hogy hazánkat is bevándorlóországgá tegyék. A szerződések alapján nem sok mindent tehetnek a tagállamok beleegyezése nélkül, de valóban nagy a politikai nyomás, többen akartak már maguknak a jogállamiság védelmének leple alatt politikai karriert építeni. De nem kell a kereket újra feltalálni, megvannak az eszközök, a hetes cikkely, a kötelezettségszegési eljárás, a források elköltésének szabályozása. Minden ezen túlterjeszkedő törekvéssel szemben azt képviseljük, hogy nem kell új mechanizmus. A tagállamok alkotmányos berendezkedése eltérő, párbeszédre van szükség a kettős mérce kizárásával. Az új kezdeményezések csak a káoszt növelnék.

– Nem elfogadható tehát a finn soros elnökség által megfogalmazott törekvés sem, hogy jogállamisági kritériumokhoz kössék az uniós források kifizetését?

– Itt van a legnagyobb probléma, politikai feltételekhez akarnak kötni konkrét forrásokat. A Tanács jogi szolgálata már kimondta, hogy ez technikailag nem megoldható, mi pedig elvi alapon is ellenezzük.
Ha tényleg az unió pénzügyi érdekeinek védelméről van szó, a források elköltésének ellenőrzésére már megvan a szabályozás. Teljes jogi nonszensz, hogy a források kifizetését tudományosan nem is definiált, homályos fogalmakhoz kössék, legyen szó jogállamiságról vagy a migrációval kapcsolatos elképzelésekről. Másrészt elutasítjuk a kettős mércét, a finneknél is nagyon könnyű lenne „jogállamisági hiányosságokat” találni, ha valaki akarna. Ez az egész színjáték.

– Az Ursula von der Leyen megválasztása körüli vitában sok szó esett a nagy techcégek, mint a Google vagy a Facebook szabályozásáról, megadóztatásáról. Tervezi ezzel is foglalkozni?

– Szeretnék részt venni ebben a munkában, ez fontos, felderítésre váró terület. Olyan cégekről van szó, amelyek a mindennapi életünket befolyásolják. Uniós szinten
a demokrácia szempontjából is foglalkozni kell ezzel, hiszen az állampolgárok személyes szabadsága is érintett. Mint minden más ügyben, nekünk a magyar emberek érdeke és védelme az első.

– Rendkívül szoros eredmény született az új bizottsági elnökről szóló keddi szavazáson, a fideszes szavazatok nélkül nem is választották volna meg. Várható a visegrádiak befolyásának növekedése ez alapján?

– Ez már most látszott a szavazáson, valamint azon is, hogy egyáltalán Von der Leyen személyét javasolta a Tanács. Ez hatalmas előrelépés, megmutatkozott, hogy nem lehet a V4-ek megkerülésével fontos döntéseket meghozni. Ezáltal a közép-európai emberek hangja is egyre jobban hallatszik. Ennek a sikernek el kell kapni a lendületét. Közép-Európát tisztelni kell, ez lehet a mostani fejlemények tanulsága az elbukott jelöltek, Timmermans és Weber számára is. Az új bizottsági elnökkel szemben megelőlegezett bizalommal, de elvárásokkal is vagyunk. Azt várjuk tőle, hogy tegyen határozott lépéseket a bevándorlás megállításáért.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom