Külföld

Facebook-furcsaságok: a szabálykönyv szentség, a horogkereszt tiltott, a sarló‑kalapács belefér

A vállalat egykori dolgozója beszélt lapunknak az ott tapasztalt anomáliákról – kezdve azzal, hogy gyakorlatilag az amerikai külügy szerkeszti az oldalról kitiltandó szervezetek listáját

A cég tizenöt éves fennállásának kezdete óta tanulmányok ezrei találgatják, hogy mit művel a világgal Mark Zuckerberg kikerülhetetlenné nőtt mamutvállalata, a Facebook. Ennek egy fontos része a közösségi oldal moderálása, amely minden látszólagos vagy valóságos igyekezet ellenére kívülről eléggé tendenciózusnak tűnik, már ami a politikai-ideológiai tartalmakat illeti. A vállalat volt magyar munkavállalója beszélt nekünk arról, mit élt át az óriáscég berlini cenzúraközpontjában.

Facebook-furcsaságok: a szabálykönyv szentség, a horogkereszt tiltott, a sarló‑kalapács belefér
Mark Zuckerberg. Van képe hozzá
Fotó: AFP/Bertrand Guay

Emlékezetes, hogy számos botrány tört ki az elmúlt években a Facebook moderálásának tendenciái miatt. A 2016-os elnökválasztás után amerikai liberálisok jellemzően az orosz kötődésű propagandaoldalak térnyerését panaszolták fel, míg számos konzervatív amerikai médium vezetőjét a liberális orgánumok bizonyított támogatása zavarta. Az elmúlt hetekben pedig a „hate speech” („gyűlöletbeszéd”) ellen hirdetett sokadszor harcot a közösségimédia-óriás, kiemelve a „white supremacy” („fehér felsőbbrendűség”) eszméinek hirdetőit. A Facebookot hiába kerestük e-mailben akkor ennek kapcsán, feltéve a kérdést, hogy a többi gyűlöletkeltő tartalommal szemben is terveznek-e konzekvensen fellépni: sablonlevelet kaptunk válaszként, amely a moderálási gyakorlatokat tartalmazó aloldalukra mutatott. Így várható el a több mint kétmilliárd felhasználóval rendelkező vállalatóriástól, hogy kommunikáljon a sajtóval?

Az erről szóló véleménycikkünk után keresett meg minket olvasónk, aki elmondta: csaknem másfél évig volt a Facebook berlini – egyébként az Arvato nevű német cég által üzemeltetett – moderátorközpontjának dolgozója. Ő nyilatkozott nekünk a közösségi portál tiltási gyakorlatáról.

Poszttraumás tünetek

A Facebook a moderálást alapvetően kiszervezi, jellemzően multikulturális nagyvárosokba, ahol könnyű a megfelelő nyelven beszélő bevándorlókat toborozni. A neve elhallgatását kérő (s így a továbbiakban Bélának nevezett) forrásunk Berlinben dolgozott ezerötszáz társával egyetemben, akik száz különböző országból érkeztek, és negyven nyelven moderálják a Facebookon megjelent tartalmakat. Mint mondta, a magyar részlegen negyvenen dolgoznak, az elvárások brutálisak, három műszakban fedik le a nap 24 óráját, mindezt a német minimálbérhez közeli összegért, 1400 euróért havonta (ez a tavalyi német átlagfizetés mindegy hatvan százaléka; egy egyszobás külvárosi lakás bérleti díja kapásból elvisz belőle 700-800 eurót).

A munkakörülmények egyébként is megérnének egy külön cikket, de forrásunk a munkakörrel járó pszichés terhelést emelte ki. Mint mondta, az eléjük kerülő tartalmak olyannyira megviselik a moderátorokat, hogy a cég csaknem összes munkatársa a hadviselt katonákra és katasztrófák túlélőire jellemző poszttraumás stresszbetegségek tüneteit mutatja – nem véletlen, hogy a csapat egésze minden két évben lemorzsolódik. Két évnél tovább pedig inkább csak azok bírják – vélte –, akiknek az agya valamiért beteges módon ellenálló a felkavaró tartalmakkal szemben: akik pszichopaták vagy szociopaták.

S hogy milyen tartalmakról van szó? Minden mocsokról, amit el lehet képzelni, a politikai gyalázkodástól kezdve az állatkínzásig. Sokatmondó, ahogy forrásunk – némi túlzással – fogalmazott: „Mi vagyunk talán az egyetlenek, akik a világon nemcsak legálisan nézhetünk gyerekpornót, hanem akiknek muszáj is nézniük.”

Gyűlöletet keltő szavak

Minket elsősorban a politikai-ideoló­giai tartalmak moderálásának gyakorlata érdekelt, Béla pedig készséggel beszélt nekünk ezekről is. Elmondta, kétféleképpen kerül a moderátorok elé egy-egy poszt: vagy valaki jelenti az adott posztot valamiért, vagy a keresőrobot szűri ki, valamilyen kulcsszó alapján. A kulcsszavak listája természetesen állandóan frissül, hiszen a felhasználók trükkös szinonimákat találnak ki a tiltott szavakra.

Maga a hate speech policy – azaz a gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályzat – világosan és semlegesen fogalmaz Béla szerint. Az angolul slur-nek nevezett szavak automatikusan a moderátorok elé kerülnek: ezek azok a szavak, amelyek az angolszász vélekedés szerint önmagukban is a gyűlöletet segítik elő. Ilyen tipikusan a feketéket és a homoszexuálisokat sértő szavak, még ha magyar nyelvben ezek egyes kontextusban nem is számítanak sértőnek (pl. „autóbuzi”).

A moderátoroknak ilyenkor azt kell eldönteniük, hogy az illető eredeti jelentéstartalmában használta-e a szót, és ha igen, milyen kontextusban tette azt. Ezért kerülhetett törlésre Kormos Kata bejegyzése a buzi szó használatáról, noha éppen az ellenében foglalt állást. De jelzőként ugyanez a sors vár a szót tartalmazó posztra, ha például valaki „buzi multinacionális vállalatokról” ír.

A rasszok közötti vélt vagy valós különbségek kihangsúlyozása szürkezóna valamelyest: például, mint mondta Béla, azzal nincs gond, ha valaki a fehérek magasabb IQ-járól vagy a feketék jobb sportteljesítményéről posztol, ellenben ha explicite levonja azt a következtetést, hogy ezért egyik vagy másik rassz felsőbbrendű, akkor tiltás következik. A nemi alapú sovinizmus ellen is fellép a Face­book, ebben azonban a volt moderátor szerint van egy érdekes kivétel: ha valaki szakítás után posztolja, hogy minden férfi vagy minden nő „szemét”, azt engedi a rendszer (ennél durvább jelzőkkel azonban nem).

Maguk az etnikai elnevezések nem számítanak slur-nek, például a „cigány” szó önmagában nem lehet sértő. Jelzőkkel – pl. „retkes”, vagy „büdös” már igen, ahogy a szélsőségesek által használt pejoratív szinonimái – „cigó”, „ork” stb. ugyancsak. A másik oldalról ugyanez a helyzet a „paraszt” szóval, amellyel egyes romák jelölik sértő szándékkal a magyarokat: a „büdös paraszt” eszerint ugyancsak rasszista slur. Ahogy a „cigánybűnözés” vagy éppen hasonlóképpen a „magyarbűnözés”. Az iró­niát, szarkazmust ugyanakkor nem érti a rendszer – mondta Béla –, tehát amikor kikerül egy bűnügyi poszt, ahol láthatóan romák az elkövetők, a cigányozós kommentek automatikusan özönlenek a moderátorokhoz, de az olyan gúnyos hozzászólások, mint pél­dául „megint norvég cserediákok voltak”, érintetlenül maradnak, hacsak valaki nem jelenti őket. Egyébként ez esetben – tette hozzá – a policy szerint sem büntetendő a dolog, mert ez alapján a „cserediák” foglalkozásnak számít, azt pedig nem védi a szabályzat, ahogy a „politikusbűnözés” is maradhat.

A munka egyébként Béla számára különösen a 2018-as választások idején volt megterhelő, amikor sok egyéni döntést is kellett hoznia – sok a szürkezóna egyébként, kérdéses esetekben a dublini központban döntenek egyes bejegyzésekről, ha sokszor ismétlődik a jelenség, akkor pedig policyt gyártanak arra is. Egyébiránt rendszeresen helyi minőségellenőrök ellenőrzik a posztok öt-tíz százalékát.

Összesen huszonegy féle szabályzat vonatkozik a posztokra, az állatkínzástól a bűncselekmények népszerűsítésén át a tiltott vagy szabályozott áruk – drog, fegyver, gyógyszer – kereskedelméig. Különösen érdekes a gyűlöletkeltő és veszélyes csoportok éltetésére vonatkozó kitétel: ez ugyanis az amerikai külügyminisztérium listáján alapul, ahol például a kurd függetlenségért küzdő PKK vagy a Hamász palesztin szervezet éltetése is tiltással jár, noha ezek terrorista volta vitatott, a lista összetétele pedig elsősorban az aktuális amerikai geopolitikai érdekektől függ. Emellett van a Facebooknak saját, minden hónapban bővülő listája is a veszélyes csoportokról.

Az igazán kemény ügyei a spanyol és portugál munkatársaknak voltak – mondta forrásunk – akiknek például az egymás faluját lemészároló drogkartellek leszámolásait kellett végignéziük. De egyébként az egész moderálást alig hét-három évvel ezelőtt vezették be, addig, legalábbis rendszerszinten, szabad volt a vásár.

Munka a földi pokolban

Béla arról is beszélt, hogy a kettős mérce az önkényuralmi jelképeknél valóban megfigyelhető: a horogkereszt például tiltott, a sarló-kalapács azonban semmilyen formájában nem az. Ugyanakkor itt is fontos a kontextus, mert míg egy szöveg nélkül posztolt horogkereszt népszerűsítésnek számít, ugyanaz a kép egy évszámmal ellátva már ismeretterjesztés a policy szerint. Jelenleg tesztelik a képi tartalmat szűrni képes robotokat – mondta el forrásunk –, ennek eredményeképpen a Hitleres mémeket is automatikusan törlik, jóllehet, nehéz feltételezni a posztolók többségéről, hogy egyetértett volna a náci vezér eszméivel.

Az viszont nem igaz, hogy ha elég sokszor jelentenek egy posztot, akkor előbb-utóbb törlik – tette hozzá –, a policy alapján minden esetben egyedileg vizsgálják a bejegyzést, és ritka, hogy amit egyszer átengedtek, azt legközelebb letiltsák a moderátorok. Ahogy olyan sincs elvileg, hogy kipécézzenek valakit a moderátorok, mert eleve csak a posztoló keresztnevét látják, magát a profilját meg sem volna szabad nézni, noha Béla bevallása szerint sokszor kénytelenek voltak megkeresni valahogy a pontosabb ítéletalkotás miatt. Ilyenek voltak például a különböző pártok által alkalmazott „trollok”, akiknél látható volt, hogy a nap 24 órájából 23-ban csak jelentgették mások posztjait.

A hagyományos újságírás szabályaival szemben ez esetben csak másodlagos forrásokból tudtuk megerősíteni forrásunk állításait, tekintettel arra, hogy az egykori alkalmazottakat titoktartási szerződés köti, s mint már említettük, a Facebookot is hiába kerestük, nem kaptunk érdemi választ. A HVG munkatársát egyébként nemrég beengedték a cég dublini moderátor-főközpontjába, érdemi információkat azonban a helyszínen sem kaphatott, a nyilatkozni akaró moderátortól pedig egyszerűen elvezették a riportert, mondván, az illető „nem akar híressé válni”. Talán nem véletlen, hogy minapi véleménycikkében Chris Hughes, a vállalat egykori társalapítója Zuckerberg „Amerikától idegen” túlhatalmáról értekezett a The New York Times hasábjain, és a Facebookkal való szakításra szólított fel.

Maradtak tehát a másodlagos források: a Süddeutsche Zeitung Magazinnak nyilatkozó Burcu Gültekin Punsmann cikke, az egyéves munkával tucatnyi volt munkavállalóból információkat kipréselő német újságírók riportjai, s magyar vonalon a 444-nek ugyancsak Berlinből nyilatkozó „Zoltán” vallomása – az itt leírtak pedig nagy egészében igazolták forrásunk állításait. Beszédes egyébként, hogy Punsmann a napi 1300 poszt ellenőrzését jelentő, rövid életű munkájáról írt beszámolója a Három hónap a pokolban címet viseli. 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom