Külföld
Összecsapások voltak a migránsok és rendőrök között Szalonikiben
Uniós szóvivő: az EU kapcsolatban van a görög hatóságokkal az összecsapások miatt
Muci Attila, a csatorna helyszínen tartózkodó tudósítója azt közölte, hogy a csütörtöki után pénteken újabb összecsapások lehetnek, mivel pénteken délelőtt szervezők jártak sátorról sátorra és arra bíztatták az embereket, hogy keljenek útra. Ennek nyomán a migránsok - mintegy 1500 ember - lebontották a sátrakat és összepakoltak.
Az újságírók kérdéseire elmondták, hogy elszántak és abban bíznak, hogy miközben haladnak az észak-macedón határ felé a nea kavalai táborban tartózkodó további ezer migráns is csatlakozik hozzájuk, így már kellő erőt tudnak felmutatni.
Úgy vélekedett, hogy sor kerülhet a migránsok és a rendőrök közötti összecsapásra is, mert könnygázzal, hang és villanógránátokkal felszerelt rohamrendőrök állják körül a tábort. Néhány migránst egyelőre megakadályoztak abban, hogy útnak induljanak - mondta.
Uniós szóvivő: az EU kapcsolatban van a görög hatóságokkal az összecsapások miatt
Hozzátette: az Európai Bizottság biztosítékokat kapott a görög hatóságoktól, hogy egységeiket teljes mértékben mobilizálták annak megakadályozására, hogy bármiféle jogtalan vagy szabálytalan esemény történhessen.
Kérdésre válaszolva a szóvivő elmondta, az Európai Bizottság figyelemmel kíséri és folyamatosan vizsgálja a helyzetet, állandó kapcsolatban van a görög hatóságokkal, valamint az illetékes uniós hivatalokkal.
Pénteken, mint ahogyan csütörtökön is, összecsaptak a migránsok a görög rendőrökkel a szerveződő bevándorló-karaván helyszínén. A rendőrök többször is könnygázt vetettek be.
Csütörtökön, a beszámolók szerint, a rendőrök terepjárókkal és motorokkal érkeztek a helyszínre, az utakat is lezárták, azonban a bevándorlók egy több száz emberből álló csoportja áttört az útzáron és csatlakozott a szerveződő karavánhoz. A migránsok többször a rendőrökre támadtak, akik könnygázzal és gumibotokkal szorították vissza őket.