Krónika
Tragikus: az év első hat hónapjában 211 ember vesztette életét közlekedési balesetben
Az elmúlt időszakban fiatalok, idősek, gyermekek holtteste mellett kellett a rendőröknek helyszínelniük hazánk útjain – szinte minden egyes nap

Néhány napja a közutat versenypályának használó fiatalok miatt kellett meghalnia egy munkából, kerékpárral hazatartó férfinak az Árpád hídon. A balesetet okozó jármű vezetője több mint 140-el száguldozott a hídon. A tragédiák többsége nagyobb odafigyeléssel, a szabályok betartásával elkerülhető lett volna, hiszen a közúti közlekedési balesetek túlnyomó része emberi hiba, mulasztás miatt következik be. A rendőrség statisztikája azt mutatja, hogy a balesetek fő okai továbbra is a gyorshajtás (27 százalék), az elsőbbségi jog meg nem adása (26 százalék) és a kanyarodási szabályok megszegése (15 százalék).
Ha elvonatkoztatunk a fent említett tragédiáktól és érzelmek nélkül a tényeket, a számadatokat nézzük, akkor az alábbi képet kapjuk: az idei év első felében 6383 személysérüléses közlekedési baleset történt Magyarországon, ebből 193 balesetben 211-en vesztették életüket. Ők már nem térhettek haza a családjukhoz. Tény, hogy ez a számadat a korábbi évek hasonló időszakához viszonyítva alacsonyabb, de minden élet számít! 2010 első félévében 330 halálos áldozatot követeltek a hazánkban történt közlekedési balesetek. Pedig őket is hazavárták. Hiába.
Ha az év első felének számait vesszük alapul, még kétszáz potenciális áldozat közlekedik közöttünk.