Krónika

Két magyar fiatal a tudományos versenyek világbajnokságán Dallasban

A tájékoztatás szerint a versenyen a világ különböző országaiból érkező több mint 1700 középiskolás diák száll ringbe a majdnem 9 millió dolláros összdíjért

A 31. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny első helyezettjei, Kovács Nóra Anna kolozsvári és Barna Benedek László budapesti végzős gimnazista képviseli Magyarországot a május 14-én kezdődő International Science and Engineering Fair rendezvényen, a fiatalok tudományos versenyének világbajnokságán Dallasban - közölte a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ)

Két magyar fiatal a tudományos versenyek világbajnokságán Dallasban
Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A közleményben Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke, a hazai ifjúsági tudományos versenyek szervezője kiemelte, hogy a két diák kiemelkedő kutatási projekteket dolgozott ki, amelyek különböző szakterületen alkalmazhatók.

Ismertetik, hogy Kovács Nóra Anna "Rusty" nevű projektjével indul, amely a környezetszennyezési károk csökkentésére irányul. Az első prototípussal, arra törekszik, hogy képfelismerésre és feldolgozásra optimalizált kisméretű robotok segítségével az eldobott hulladékokat detektálja, monitorozza.

Barna Benedek László az "UV megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz" projektjével a mérnöki technológia területén mutatja be szaktudását. Az UV-Covbel egy olyan orvostechnikai és gyógyszerkutatási berendezés, amely a fehérjék jelölésére szolgál, ez az úgynevezett ligand alapú fotokémiai jelölés. A fehérjét UV led megvilágítja, ezáltal olyan jelölés jön létre a fehérjén, amely hosszú ideig tart és sokáig vizsgálható - tájékoztatott a Magyar Innovációs Szövetség.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom