Krónika
„A hidak lezárása csak arra jó, hogy borsot törjenek Budapest többségének orra alá” + GALÉRIA
Az Erzsébet hídon hajnali négy óráig tart a hivatalos lezárás

Késő délután olvashatták hasábjainkon, hogy elindultak a Pride-párti tüntetők Budapest belvárosában és a város ismét megbénult.
Megírtuk, hogy minden eddiginél kevesebben tüntettek, ugyanakkor megjelentek az összes parlamenti, támogatottságát veszített baloldali párt képviselői, de feltűntek a Tisza Párt-kitűzőt viselő tüntetők is, mellettük antifasiszta zászlókat lengető demonstrálók is akadtak. A momentumosoknál Lánchíd, Petőfi híd, Szabadság híd és Erzsébet híd feliratú táblák voltak, ebből sejthettük, hogy összesen négy híd lezárására készültek a demonstráció során.
Az előző tüntetésekhez hasonlóan kedden is nagyon gyorsan bedugultak a környező utak, de az egész Nagykörúton, a Petőfi hídon, a pesti és a budai rakpartokon is alig lehetett közlekedni – írta meg a hirado.hu.
Aztán már a hivatalos program vége, 21 óra előtt oszlott a tömeg az Erzsébet hídon, ahol nagyjából 150 fő maradt. Körülbelül százan elindultak a Szabadság és a Petőfi híd felé, mindenhol rendőrsorfal várta őket.
A tüntetésekről Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán mondta el véleményét.
„Úgy tűnik, be kell rendezkednünk arra, hogy heti szinten megzavarják a budapestiek életét, azokét, akik hazafelé igyekeznek a munkából, a gyerekeikért mennének, vagy csak egyszerűen közlekedni szeretnének a városban, ahol élnek” – fogalmazott a fővárosi közgyűlés kormánypárti frakcióvezetője.
A politikus szerint a fő közlekedési útvonalak és hidak lezárása csak arra jó, hogy borsot törjenek Budapest többségének orra alá.
Szerinte az emberek hergelése, hazajutásuk megnehezítése nem vezet sehova, és csak további indulatokat szít – vélekedett, egyben arra kérte a tüntetés szervezőit, hogy legyenek felelősségteljesek, és ne mások kárára próbáljanak érvényt szerezni a saját álláspontjuknak.
Korábban Orbán Viktor kormányfő szintén elfogadhatatlannak tartotta, hogy egy hídfoglaló demonstráció tízezrek közlekedését nehezítse meg.
„A közlekedés aránytalan sérelmére nem lehet gyülekezési jogot gyakorolni” – emelte ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy lesz egy újabb törvénymódosítás „a normális, békés, demonstrációkon részt venni nem akaró polgárok védelmében.”

A demonstrációval kapcsolatban a mentőszolgálat is bejegyzést tett közzé.
„A főváros fontos közlekedési útvonalait, egyszerre több szomszédos hidat is érintő teljes blokád egyes esetekben a mentőautók számára is leküzdhetetlen akadályt jelenthet” – hangsúlyozták bejegyzésükben, majd arra kérték a demonstráció résztvevőit, hogy vegyék észre a mentőt, és biztosítsanak szabad utat a szirénázó egységeknek.
A Szabadság hídon maradt tüntetők egyike egy italos üveget hajított el, a rendbontót a rendőrség kivezette a tömegből. A tüntetők leültek az úttestre – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
Nem sokkal este 10 óra előtt a Petőfi hídon megindult a járműforgalom, a Szabadság hídon járnak a villamosok, a tüntetők egy csoportja a híd pesti lábánál a járdaszakaszon folytatja a demonstrációt.
Az Erzsébet hídon zene szól, klipek, filmjelenetek és koncertfelvételek láthatóak a kivetítőkön. A tüntetőknek zsíros kenyeret kennek, többen székekkel, asztalokkal, pikniktakarókkal és sátrakkal készültek. A tüntetést ezen a hídon hajnali 4 óráig engedélyezte a rendőrség.