A vödörtől a kölniig

A tradíció szerint a kóborszerűen felépített szán belsejében egy cigánynak nevezett személy ül, a háziak neki adták át a csapat részére szánt adományaikat: tojást, tésztát, italt és pénzt, amelyet az esti bálon közösen fogyasztottak el”

A városi kulturális mintákig

Pozsony Ferenc néprajzkutató szerint forrásaink azt igazolják, hogy a protestantizmus elterjedésekor, a XVI. században már élt a locsolkodás szokása. "A legtöbb székelyföldi faluban a második világháborúig, sőt helyenként az 1962-es erőszakos kollektivizálásig kútból merített vízzel locsolkodtak a fiatalok. Lényeges volt, hogy frissen merített vízzel locsolkodtak. A falvak többségében csoportosan indultak el a legények, hogy meglocsolják az évjáratukhoz illő leányokat. Voltak olyan falvak is, ahol a legénytársadalom intézményesített formái működtek, főleg a szász vidékkel szomszédos területeken. Ezeken a településeken a legénycsoportok együtt látogatták meg a leányos házakat. A 20. század közepéig a házak kapuit nem zárták, a legények bátran beléphettek. A ház előtt köszöntővel hívták fel a figyelmet az érkezésre, majd kihívták a leányt az udvarra és kútból merített vízzel alaposan meglocsolták."

A kollektivizálás – amint a néprajzkutató szavaiból kiderül – nemcsak a gazdaságot és a társadalmat szorongatta meg, hanem ezzel együtt a húsvéti szokásrendet is: "A kollektivizálást követő évtizedekben a városi kulturális minták terjedtek el nagyon gyorsan, és a víz helyét először a kölnivíz, majd a különböző amerikai eredetű sprayek, illatosítószerek vették át. Napjainkban szinte teljesen kiszorult a vízzel való locsolás. Szintén városi hatásra terjedtek el a versek, mondókák. Ezek egyházi kollégiumokban alakultak ki, ott tanuló fiúk alakították, formálták a költészetnek ezt a válfaját. Újabban azonban deszakralizálódott, és egyre inkább a profánabb, trágárabb szövegváltozatok terjedtek el. A locsolóvers mára az egyik legrugalmasabban változó, legproduktívabb műfaja a magyar költészetnek."