Meztelen testét a börtöntől egy lóhoz kötve vontatták az utcákon

Életéről kevés forrás maradt fent, ezek többsége jóval halála után keletkezett és gyakran ellentmondanak egymásnak. Valószínűleg 1270 körül született kisnemesi családban, a Glasgow-hoz közeli Renfrewshire vidékén. A hagyomány szerint testileg és szellemileg is kiemelkedett kortársai közül (állítólag két méternél is magasabb volt), beszélt latinul és franciául, s már fiatalon katonai ismeretekre tett szert.

A 9. században létrejött Skót Királyság meg tudta őrizni függetlenségét az Angliát 1066-ban meghódító és egyesítő normannokkal szemben is. A határokat 1237-ben rögzítették, az ezt követő évtizedek viszonylagos békében teltek. Azonban 1286-ban az utolsó Dunkeld-házi skót király, III. Sándor fiúgyermek nélkül halt meg, csak egyetlen lányunoka maradt utána. A hároméves Margit norvég hercegnőt I. Eduárd angol király fiával, az első walesi herceggel jegyezték el, de az esküvőre már nem került sor, mert Margit 1290-ben Skóciába tartva meghalt. Az üresen maradt trónt tucatnyi skót báró követelte magának, akik a polgárháború elkerülése érdekében I. Eduárdot kérték fel döntőbírának.

A hatalmas sereg élén érkező Eduárd 1291-ben hűségére eskette a skót urakat, s John Balliolt (I. János) tette meg Skócia királyává. Igazi uralkodónak azonban magát tekintette, beleszólt a belügyekbe, egy vitás ügyben a skót szuverenitást semmibe véve az angol parlament elé idéztette Jánost, akit így személyében is megalázott. Amikor 1296-ban azt követelte, a skót urak is adjanak katonát franciaországi hadjáratához, azok fellázadtak ellene. Eduárd Dunbar mellett szétverte seregeiket, a lemondatott Balliolt a Towerbe záratta, a skót koronázási ereklyét, a Végzet kövét Londonba vitette, kikényszerítette kétezer skót nemes hűségesküjét, az ország élére pedig angol kormányzót nevezett ki.

Skóciában azonnal lázadások törtek ki, Wallace neve 1297-ben tűnik fel a forrásokban, amikor végzett a lanarki angol seriffel - állítólag bosszúból, mert az megölette menyasszonyát. Hamarosan egyre több felkelő csatlakozott hozzá, s nemsokára szövetségre lépett az angolokkal az ország északi részén hadakozó Andrew Moray-vel. Egyesült seregük 1297. szeptember 11-én a Forth folyó partján, Stirling közelében ütközött meg a jelentős számbeli fölényben lévő angolokkal. A skótok megvárták, amíg az angolok megkezdik az átkelést a folyó szűk hídján, majd amikor már mintegy felük a túlparton volt, a környező dombokról lerohanva körbevették és lekaszabolták őket. A pánikba esett angolok megpróbáltak visszamenekülni, de a híd összeomlott súlyuk alatt, a skótok ezután a maradék ellenséget is a folyóba szorították.

Moray a győzelem után pár nappal később belehalt sebeibe, így Wallace lett a felkelés vezetője, akit a skót főnemesek I. János király nevében lovaggá ütöttek és megkapta a "Skót Királyság védelmezője" (Guardian of Scotland) címet. Csapataival betört Angliába, több várost feldúlt, felégette a földeket, célja a zsákmányszerzés és a megfélemlítés, nem a hódítás volt.

Az 1298 áprilisában megindult angol büntetőhadjáratot minden addiginál nagyobb sereg élén maga I. Eduárd vezette. Wallace a felperzselt föld taktikáját alkalmazva igyekezett gyöngíteni, kiéheztetni az ellenséget, s a király már a visszatérést fontolgatta, amikor július 22-én sikerült csatát kikényszerítenie Falkirk mellett. A félelmetes angol íjászok rést ütöttek a skót arcvonalba, amelyet a lovasság kihasznált, a skótok megsemmisítő vereséget szenvedtek. Wallace ugyan megmenekült, de tekintélyén csorba esett, ezért lemondott a védelmező címről és külföldre utazott.

Az angol uralom átmenetileg helyreállt, a nemesség névleg visszatért Eduárd hűségére, de az ellenállás helyi szinten továbbra is létezett. Wallace Franciaországban a francia-angol ellentétekben és a korábbi skót-francia szövetségben bízva igyekezett anyagi és katonai segítséget szerezni, majd Rómában VIII. Bonifác pápát próbálta meggyőzni, hogy támogassa a skót függetlenség ügyét. Sikerrel egyik helyen sem járt, tényleges segítséget nem kapott, így 1303-1304 táján visszatért szülőhazájába.

Wallace próbált új életet lehelni a kifulladó fegyveres ellenállásba, de keserűen kellett tudomásul vennie, hogy a skót nemesek 1304-ben kiegyeztek Eduárddal, őt pedig törvényen kívülinek minősítették és vérdíjat tűztek ki fejére. Egy skót nemes 1305. augusztus 5-én elfogta és átadta az angoloknak, akik a londoni Towerbe zárták és felségárulással vádolták meg. Wallace hiába védekezett azzal, hogy soha nem esküdött hűséget Eduárdnak, így el sem árulhatta, 1305. augusztus 23-án a legsúlyosabb büntetésre, akasztásra, élve kibelezésre és és felnégyelésre ítélték, az ítéletet még aznap végrehajtották.

Wallace meztelen testét a börtöntől egy lóhoz kötve vontatták az utcákon a kivégzőhelyre, ahol felakasztották, majd még élve levágták a kötélről, kiontották belső szerveit, amelyeket előtte égettek el, ezután lefejezték és felnégyelték, fejét a Tower hídra tűzték ki.

Az elrettentésnek szánt kivégzés épp az ellenkező hatást érte el: Wallace mártírhalála felszította az ellenállást. A függetlenségi harc élére álló Robert the Bruce-t 1306-ban királlyá koronázták, s az 1314-es bannockburni csatában aratott győzelme biztosította Skócia függetlenségét. William Wallace Skócia nemzeti hőse lett, a 15. században élt vándorénekes, Vak Harry eposzt szentelt életének, életét számtalan alkotás dolgozta fel, emlékműveket, szobrokat emeltek neki. A legtöbben az 1995-ben készült A rettenthetetlen című, a történelmi tényekhez nem szorosan ragaszkodó filmből ismerhetik, amelyben Mel Gibson játszotta a főszerepet.