Krónika

Időszakosan oldják fel a kamionstopot

Jelentette be az Építési és Közlekedési Minisztérium

Időszakosan feloldják a nehéz tehergépjárművek ünnepi forgalomkorlátozását – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium kedden az MTI-vel.

Időszakosan oldják fel a kamionstopot
Képünk illusztráció
Fotó: MH-archív/Horváth Péter Gyula

Azt írták: a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása augusztus 19-én, kedden 22 órától augusztus 20-án, szerdán 22 óráig lenne érvényben. A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével, indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást – tették hozzá.

A tárca tájékoztatása szerint szakmai kezdeményezésre a korlátozást az éjszakai időszakban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamban felfüggesztik, így az augusztus 20-án 6 órától 22 óráig lesz érvényben.

Hangsúlyozták: az intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg fuvarozási feladataikat.

Kapcsolódó írásaink