Krónika
A 3000 éves terhességi teszt, ami néha bejött
Árpa, búza és vizelet, így jósolták meg a babát az ókori Egyiptomban
Van valami elképesztően emberi abban, hogy a több mint háromezer évvel ezelőtti Egyiptomban egy bába, egy marék mag és egy kis vizelet segítségével próbálta megfejteni a jövőt. A Berlin-papirusz és a Papyrus Carlsberg VIII, rendkívüli történelmi régészeti leletek, világosan leírják a módszert. Két vászonzsák, egyikben árpával, másikban emmerbúzával feltöltve. A terhesnő minden nap a saját reggeli vizeletével öntözte a magokat. Ha bármelyik kicsírázott, az jó eséllyel terhességet jelentett. Ha az árpa indult meg előbb, akkor a tapasztalatok szerint, fiú fog születni, ha a búza kezd el csírázni, akkor pedig lány. Egyszerű, olcsó, és a maga idejében forradalmi eljárás volt, bár ma már inkább csak mosolygunk rajta.
A Berlin-papirusz, hivatalos nevén Papyrus Berlin 3038, az ókori Egyiptom egyik legfontosabb orvosi szövegemléke. Ez a több mint, 3500 éves dokumentum ma a berlini Ägyptisches Museum und Papyrussammlung gyűjteményében található, és a tartalma a történészek, egyiptológusok számára igazi kincsesbánya. A papirusz a Középbirodalom vége és az Újbirodalom eleje közötti időszakból származik, a legtöbb kutató Kr. e. 1825–1800 körül datálja a keletkezését, bár a másolás időpontja lehet, hogy valamivel később történt.
A tekercs több különálló orvosi és diagnosztikai szöveget tartalmaz, köztük a nőgyógyászati és szülészeti vizsgálatok leírását is. Innen ismerjük az úgynevezett „gabonatesztet”, amely szerint a nő vizeletével meglocsolt árpa és emmerbúza csírázása utalhatott terhességre, sőt, a gyorsabban kikelő gabona alapján a magzat nemét is megpróbálták meghatározni. A szöveg nem mítosz, hanem egyértelműen gyakorlati használatra szánt orvosi protokoll, ami azt mutatja, hogy az ókori egyiptomi orvoslás nem csupán vallási rítusokra támaszkodott, hanem megfigyelésekre is.
A Berlin-papirusz közép-egyiptomi nyelven íródott, írásmódja hieratikus (azaz a hieroglifák kurzív, kézírásos formája), ami a korabeli adminisztráció és szakírás nyelve volt. Maga a dokumentum töredékes, de a fennmaradt részekből a kutatók képesek voltak rekonstruálni a leírt orvosi gyakorlatot.
Érdekesség, hogy a Berlin-papirusz több ponton is átfedést tartalmaz a híresebb Ebers-papirusz anyagával, de annál specifikusabb és rövidebb, mivel főként nőgyógyászati és szülészeti témákra koncentrál. Ez a papirusz az egyik legkorábbi írásos bizonyíték arra, hogy az emberek a biológiai jelek (például a vizelet hatása a növényekre) alapján próbáltak egészségügyi állapotot felmérni.
A Berlin-papirusz jelentősége nemcsak történeti vagy orvostörténeti: ez az irat az emberi kíváncsiság és a kísérletezés egyik legkorábbi, írásban is dokumentált lenyomata. A maga módján egy 3500 éves „laborjegyzet”, amely egyszerre mesél a tudományos megfigyelésről és arról a mély emberi igényről, hogy válaszokat kapjunk a jövőre, legyen szó egészségről, életről vagy születendő gyermekről. Nem ködös, nem szimbolikus, inkább pontosan, világosan és egyértelműen fogalmaz.
A bába, aki leírta, talán nem is sejtette, hogy sorait évezredekkel később is idézik majd. Elképzelhetjük a jelenetet, a Nílus-parti udvarban a hajnali nap még nem perzsel, a levegőben finom gabonaillat terjed. Egy fiatal nő áll a vászonzsákok előtt, kissé zavartan, miközben a bába a kezében tartja a kis vászonzsákokat.
„Ez nem varázslat, hanem próba” mondta a bába, miközben egy marék búzát a másik zsákba öntött. „És ha kikel?” – kérdezte a nő, félmosollyal. „Akkor készülhetsz. Ha az árpa előbb, fiút vársz. Ha a búza, lányt. Ha egyik sem, várj még egy évet.”
Az eljárás logikája egyszerre egyszerű és zseniális. A csírázás az élet egyik legegyszerűbb, mégis legősibb szimbóluma. A kétféle gabona nemekhez kötése pedig a korabeli szimbolikában gyökerezik, a gabonafajokhoz saját jelentéstartalmak kapcsolódtak, amelyek a mindennapi élet és a hitvilág szövetébe egyaránt beépültek.
A történet olvasása közben még számos kérdés felmerülhet bennünk amire válaszokat is vár az olvasó, olyan kérdések, amit mindig is tudni akart. Ilyen kérdés lehet például, hogy használtak-e az ókori egyiptomiak más módszert is a terhesség megállapítására? Igen, a Kahun-gyógyászati papirusz említ egy hagymás-próbát is. A nő éjszaka hagymát helyezett a hüvelyébe, és ha reggel a leheletén érződött a szag, az a test „nyitottságát” jelezte, vagyis a feltételezett termékenységet. Ma már inkább anatómiai érdekességként kezeljük, mint megbízható diagnózisként.
Vagy mi lett a Berlin-papirusz sorsa a felfedezése után? A tekercs a 19. században került elő Egyiptomból, majd a berlini gyűjteménybe. A második világháború alatt ideiglenesen kimenekítették a bombázások elől, így sértetlenül élte túl a háborút.
És hányféle orvosi szöveg található meg benne? Több, egymástól független leírás: a nőgyógyászati részek mellett égési sérülések kezelésére, fertőzésekre és fájdalomcsillapításra vonatkozó receptek is olvashatók rajta.
De talán a legfontosabb kérdés, hogy miért éppen árpát és emmerbúzát választottak? Ezek voltak az ókori Egyiptom fő gabonaféléi, szimbolikus jelentőséggel is bírtak, és a gyors csírázásuk miatt jól látható eredményt adtak vagy legalábbis ezt remélték.
Az igazi csavar a történetben az az, hogy a modern tudomány is kipróbálta ezt az az ősi protokollt. 1963-ban Kairóban P. Ghalioungui vezetésével orvosok és kutatók újra lefuttaták a tesztet. Az eredmény sokakat meglepett, a terhes nők vizelete tényleg gyakrabban segítette a magok csírázását, míg a nem terheseké és a férfiaké sokszor inkább gátolta. Ez a jelenség valószínűleg a terhesség alatti magas ösztrogénszinttel magyarázható, amely a magvak növekedését stimulálhatta. A magzat neme azonban teljesen véletlenszerűnek bizonyult, a gabona elsőbbsége ebben semmilyen megbízható mintát nem mutatott.
Ez az apró részlet azonban mit sem von le a történet értékéből. Hiszen itt egy több mint 3000 éves, írásban rögzített diagnosztikai módszerről van szó, ami a maga korában talán a legjobb eszköz volt arra, hogy egy nő megtudja, gyermeket hord-e a szíve alatt? És még ha nem is mondta meg pontosan a gyermek nemét, az a tény, hogy a terhességet bizonyos pontossággal jelezte, lenyűgöző teljesítmény volt a kor orvostudományától.
Közben ne feledjük: az ókori Egyiptom orvosai nem a mai laborok steril világában dolgoztak. A diagnózis eszközei a piacról, a magtárból, a mindennapi életből érkeztek. A Berlin-papirusz lapjain egyszerre kelt életre a tudományos kíváncsiság és a közösségi hiedelem, a pontos megfigyelés és a kulturális szimbolika.
És talán ezért szeretjük ma is az ilyen történeteket. Mert miközben mosolygunk az árpán és búzán, eszünkbe jut, hogy a tudomány lényeges kutatási kérdései nem laborokban, hanem az emberi kíváncsiság legmélyebb rétegeiben születnek. Ott, ahol valaki egy hajnalon megkérdezte: „Mi lenne, ha a magok megmondanák az igazat?” És a magok, a maguk sajátos módján, válaszoltak is rá.
