Krónika
Ártatlan lábnyalogatással adott át halálos fertőzést egy kutya
Néhány nap alatt életét vesztette a nagymama

A norfolki halottkém bíróságán tartott vizsgálat szerint nem sokkal később a mentők is kiszálltak a helyszínre, hogy elássák a sérülést. Rögtön másnap azonban June arra panaszkodott az unokájának, nem érzi jól magát, ezért július 1-jén bevitték a Norfolk and Norwich Kórházba.
A kezelés ellenére azonban az idős asszony állapota egyre csak romlott, majd július 7-én szkeptikus sokk következtében elhunyt. A vizsgálatok során kiderült, hogy pasteurella multocidát azonosítottak June lábán, egy olyan baktériumot, amely gyakran megtalálható a háziállatok szájában.
June lánya, Clare Wootten egy, a bíróságnak átadott nyilatkozatában azt állította, az édesanyja korábban is szenvedett már szepszisben, és nem tartotta kizártnak, hogy a sebét egy kutya is megnyalta.
Az unoka, Caitlan ehhez annyit fűzött hozzá, bár ő maga nem látta, hogy a kutyája megnyalta volna a nagymamája sebét, nem is zárta ki, mivel az idős nő rajongott az állatért. June halálának orvosi okát végül a bal láb fertőzése miatt bekövetkezett szeptikus sokként határozták meg, amelyet egy kutya nyalogatása okozott - írta meg a Ripost.
Bár a kutyanyalás okozta pasteurella multocida miatt bekövetkezett halál ritka, nem példa nélküli. A pasztőrellózis, a baktérium által okozott fertőzés, viszonylag ritka, Angliában és Walesben évente körülbelül 600 laboratóriumilag megerősített esetet jelentenek. Az esetek többsége nem súlyos, és antibiotikumokkal könnyen kezelhető – írja a The Sun.