Krónika

Varga Zsolt: Ilyenkor már csak apró részleteken múlik a siker

A szövetségi kapitány szerint taktikailag a spanyoloké a legfelkészültebb csapat

Fizikálisan és mentálisan is sokat kivett a magyar férfi vízilabda-válogatottból a szerbek ellen megnyert keddi világbajnoki elődöntő, Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint ezért már csak apró dolgokon lehet változtatni a csütörtöki finálé előtt.

Varga Zsolt: Ilyenkor már csak apró részleteken múlik a siker
Varga Zsolt szövetségi kapitány is az érzelmek viharában
Fotó: MTI/Kovács Tamás

„Gyakorlatilag minden mérkőzésünk nehéz volt, és mindegyik sokat kivett belőlünk. Hosszú és fárasztó egy ilyen világverseny, de a szünnapon és még holnap délelőtt is próbáljuk pótolni az alvásmennyiséget” – nyilatkozott az MTI-nek a szakember szerdán a csapat szálláshelyén.

A spanyolok elleni finálétól is hasonlóan nehéz összecsapást vár a kapitány:

„A fáradtság miatt már a hibázási lehetőség is nagyobb, ezért ilyenkor már csak nagyon apró dolgokon lehet változtatni, egy-egy emberhátrányos védekezés kiválasztásában például. Taktikailag szerintem a spanyoloké a legfelkészültebb csapat, ebből a szempontból mindenképpen ez lesz a legnehezebb meccsünk, némi könnyebbséget jelent, hogy nekik nincs balkezesük, ezért ott talán majd jobban jöhetünk, de persze azt is csak érzéssel, hiszen nem véletlenül nyerik a meccseiket” – fogalmazott a tréner, aki az első magyar szövetségi kapitány lehet, aki két világbajnokságot nyer, 2023-ban Fukuokában vezette győzelemre a nemzeti csapatot.

„Nagyon sok minden történt azóta, teljesen másból meríti ez a csapat az energiát, mint az akkori” – jegyezte meg a játékosként olimpiai bajnok szakvezető.

A csapatkapitány Manhercz Krisztián elárulta, csak a hajnali órákban tudtak elaludni, hiszen a szerbek ellen 19-18-ra megnyert ütközet után még mindenkiben tombolt az adrenalin. Hozzátette, mivel az elődöntőhöz hasonlóan a finálét is csak helyi idő szerint este fél tíz után rendezik meg, ezért jut elég idő a regenerációra.

Manhercz tagja volt a 2023-as csapatnak is, az azóta eltelt két évben azonban nagyot fordult vele a világ, visszatérve a Ferencvároshoz Bajnokok Ligája-győztes lett, a párizsi olimpiát követően megkapta csapatkapitányi tisztséget, és már édesapának mondhatja magát.

„Ég és föld a kettő között a különbség, játékosként és emberileg is megváltoztam. Egy olimpiai ciklus után természetes, hogy megváltozik csapaton belül a hierarchia, elő kell lépniük azoknak a játékosoknak, akik korábban talán egy picit háttérben voltak, ez egyébként ebben a mostani együttesben rengeteg emberre igaz. Rám csapatkapitányként ez halmozottan vonatkozik, sokkal többet kell irányítanom a többieket támadásban és védekezésben egyaránt, de a nyáron úgy érzem, megfelelően felkészültem erre.” – fogalmazott.

A döntőre tekintve Manhercz megjegyezte, véleménye szerint a világbajnokságon nyújtott teljesítményük alapján a két legjobb csapat került a fináléba. A két együttes a csoportkör harmadik fordulójában már találkozott egymással, akkor a spanyolok egy 5-1-es negyedik negyeddel fordítva egy góllal diadalmaskodtak.

„Szerintem senki sem gondol vissza úgy arra a mérkőzésre, hogy a spanyolok domináltak volna minket, az egy olyan találkozó volt, amit kontroll alatt tartottunk, de végül mi veszítettünk el. Persze, nem szabad leírni a spanyolokat, de bizonyítottuk már, hogy mekkora szívünk van, egy finálét pedig csak ötven százalékban dönt el a taktika, a maradék a szív és az akarat.” – hangsúlyozta.

Vámos Márton a sportág történetének második férfi játékosa lehet a szerb Slobodan Nikic után, aki háromszoros világbajnoknak mondhatja magát:

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jutott eszembe. Tegnap este nagyon jól esett, amikor Fekete Gergő odajött hozzám, és elmondta, szeretné ha háromszoros világbajnok lennék, ez egyébként jól mutatja, milyen a hangulat a csapaton belül. Én meg azért fogok küzdeni, hogy legyenek újabb egyszeres, vagy kétszeres világbajnokaink, de ez egy nagyon jó garnitúra, nem kizárt, hogy lehetnek még többszörös aranyérmesek.” – mondta Vámos.

A Ferencváros balkezese már a 2013-as barcelonai vb-győztes csapatnak is tagja volt, akkori önmagát Nagy Ákoshoz hasonlította:

„Én is huszonegy voltam akkor, mint ő, és ott robbantam be. Nagyon büszke vagyok rá, mert éles szituációkban tudott higgadt döntéseket hozni. Rengeteget fejlődött az elmúlt egy évben” – méltatta fiatal csapattársát Vámos, aki szerint ma már inkább az a szerepe, hogy a rutinjának köszönhetően a nehezebb pillanatokban nyugodtságot kölcsönözzön társainak.

„Itt az ideje nyernünk, az előző két meccsünk tapasztalatai alapján azt mondom, rengeteg lesz a kiállítás, hiszen egy kicsit ebbe az irányba ment el a védekezésünk, éppen ezért sok gólt is várok” – fogalmazott Vámos, aki külön kiemelte, hogy senki sem „bírózik” a csapatban, mindenki tisztában van azzal, hogy az is csak felesleges energiákat égetne el, márpedig arra minden egyes védekezésnél nagy szükség van.

A Magyarország-Spanyolország világbajnoki döntőt közép-európai idő szerint csütörtökön 15.35 órakor rendezik, a mérkőzést az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetíti.

Kapcsolódó írásaink