Krónika

 A Magyar Honvédség is segít a hétfői viharkárok elhárításában

Kecskeméten a reptér szomszédságában keletkezett tűz

A katonák most is segítenek a bajban és a viharkárok elhárításában: Hódmezővásárhelyen és Kecskeméten a Magyar Honvédség (MH) katonái segítenek a Magyarországon hétfőn végigsöprő vihar okozta károk elhárításában - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel kedden.

 A Magyar Honvédség is segít a hétfői viharkárok elhárításában
Szalay-Bobrovniczky Kristóf (k) részt vett az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár gyakorlatán
Fotó: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf

A tárca sajtóközleményében azt írta, Hódmezővásárhelyen az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezredének helyben települő alegységétől 17-en, míg az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandártól 40-en vettek részt a kárelhárításban. A katonák a tűzoltókkal közösen a nagy erejű szélben leszakadt ágak, kidőlt fák darabolását és elszállítását végezték.

Hozzátették: Kecskeméten a repülőtér szomszédságában lévő magánterületen keletkezett tűz, amely 5000 négyzetméteren pusztított, a légibázisról az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár három tűzoltó szerkocsija vonult ki, és a Bács-Kiskun vármegyei katasztrófavédelem szakembereinek kiérkezéséig megfékezte a tüzet.

Közölték: lakóházban nem keletkezett kár, egy gazdasági épület és több pótkocsi, valamint több száz bála azonban a tűz martalékává vált, az alakulat egészségügyi központjában pedig egy civilt kellett egészségügyi ellátásban részesíteni. A munkálatok mai is folytatódtak, a reggeli órákban a repülőtér közelében parázslást észleltek, ennek eloltásában az alakulat katonái egy tűzoltóparancsnoki autóval és egy szerkocsival vettek részt - írták.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Facebook-oldalán is beszámolt arról, hogy a honvédség "segít, ahol tud". Mint mondta, a hódmezővásárhelyi dandár egy része Várpalotán gyakorlatozik, de az otthon maradt állomány a vihar kitörése után azonnal segítségére volt a városnak és több mint 50 katona vett részt a kárelhárításban. A miniszter hozzátette: "büszkék vagyunk a katonáinkra". A miniszter videójához azt írta, hétfőn heves vihar söpört végig az egész országon és "ilyen helyzetekben a könnyelműség, a cinizmus veszélyes".

Kapcsolódó írásaink