Krónika
A globalizmus a rendszer és a magyar jobboldal az ellenzék
"A párhuzamosan működő globalista politikai gépezettel"

Szánthó Miklós hétfőn a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében idézte Török Gábor elemzőt, aki azt mondta, hogy a magyar nyilvánosságban "brutális aszimmetria" van a jobboldal javára, ám a főigazgató szerint valójában éppen a jobboldal ellenében látható ez.
Úgy fogalmazott: alapvetően is véleményes jobboldali erőfölényről beszélni Magyarországon azok után, hogy nem a jobb-, hanem a baloldal 2022-es választási kampányát lökte meg dollármilliókkal az Action for Democracy. Később az Alapjogokért Központ és a Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatásaiból derült ki, hogy például az Open Society Foundations és a USAID tevékenyen pénzelte - és előbbi most is pénzeli - a hazai baloldali szervezeteket, milliárdokkal - fűzte hozzá.
Szánthó Miklós emellett hangsúlyozta, hogy a komplett globalista elit, "Brüsszelestül-Sorosostul", a jelenlegi magyar kormány megbuktatását tűzte ki célul, és ezért minden követ megmozgat.
A jövő évi választások tétje ugyanis túl nagy mindenki szempontjából: Ukrajna EU-tagsága - jelezte. Hozzátette: "a Zelenszkijjel anyagi és gazdasági szálakat ápoló nemzetközi liberális erőközpontok" ezzel akarják továbbpörgetni az EU központosítását, melynek útjában áll a kormányon lévő magyar jobboldal.
Ennek érdekében létrehoztak "egy új(nak tűnő) lerakatot, Magyar Pétert és a Tiszát mint egy potenciális antiorbánista gyűjtőpártot" - mutatott rá Szánthó Miklós.
A siker érdekében még "Gyurcsányt is leszedték a tábláról" mint zavaró tényezőt, de a háttér ugyanaz maradt: "balos fake-news média (Telex, 444, HVG & Co.), a civilnek mondott politikai aktivista szervezetek (TASZ, Helsinki, Transparency, szivárványos izék, stb.), a régről ittmaradt SZDSZ-es értelmiségi-akadémiai-egyetemi hálózat, a fel-felbukkanó híres színészek és persze a magukat reprezentatívnak hazudó szakszervezetek" - sorolta az Alapjogokért Központ főigazgatója.
Valamint ott van "maga a brüsszeli mélyállam, az uniós pénzekkel zsaroló bürokrácia", a magyar jobboldal migráció-, gender- és háborúellenessége miatt "a jogot a politika szolgálóleányáva tevő" Európai Bizottság Von der Leyennel, az Európai Parlament "Magyar Péter tartótisztjével, Manfred Weberrel", valamint a pozsonyit és a rómait leszámítva lényegeben az összes progresszív-balos európai kormányzat - fogalmazott.
Emellett Szánthó Miklós számol még "a párhuzamosan működő globalista politikai gépezettel", amelyek közé a különféle nemzetközi szervezeteket (Európa Tanács, Velencei Bizottság), ezeknek a szakosított szerveit (például az ENSZ migrációs ügynöksége), a különféle emberi jogi bíróságokat (például Strasbourg) és emberi jogi fundamentalista "networköket" (National Endowment for Democracy, Human Right Watch, Freedom House, Reporters Without Borders stb.), valamint a naponta "a bukás szélén kódorgó fasiszta Orbánról tudósító Big Mediát" a CNN-től a BBC-n át a Frankfurter Allgemeine Zeitungig és a Le Monde-ig sorolta.
Szánthó Miklós kiemelte: a sort és a példákat még hosszasan lehetne folytatni a nemzetközi jogászi elitről, "a jurisztokráciáról", az információs hadviselésről vagy a nyílt műveletek korának szolgálati beavatkozásairól nem is beszélve - melyeket "a Brüsszellel és Kijevvel szimbiózisban működő" Tisza" Párt javára fel is használ ez a nemzetközi gépezet Magyarországon, és fel fog a jövő évi választásokon.