Krónika
Kómába esett két kisfiú, miután droggal szennyezett gumicukrot evett
A Haribo visszahívta az érintett édességet

Nem ő az egyetlen, akivel ez megtörtént, egy másik holland gyerek is megbetegedett. A hatóságok kivizsgálják az ügyet, a Haribo pedig visszahívta az érintett édességet.
Újabb gyermek került kórházba Hollandiában, aki feltehetően olyan Haribo gumicukrott evett, ami kannabisszármazékot tartalmazott. A kilencéves, Zeeland tartományban élő fiú három napon keresztül volt kómában a rotterdami Sophia Gyermekkórház intenzív osztályán. Egy másik gyermek Twentéből szintén kómába esett hasonló okokból – írta az NL Times, számol be az origo.hu. Korábban is írt róla a sajtó, hogy több tucat gyerek lett rosszul, miután marihuánás gumicukrot evett.
A zeelandi fiú május 23-án, pénteken lett hirtelen rosszul: hányt, sírt, gyomor- és fejfájásra panaszkodott, és azt mondogatta, hogy el fog ájulni. Mentőhelikopterrel szállították a goesi kórházba, majd onnan további vizsgálatokra Rotterdamba vitték, mivel az agyi képalkotó vizsgálatok nem mutattak semmit. A fiú ekkor már eszméletlen volt.
A kórház még aznap este közölte az anyával, hogy a gyermek vizeletében kannabisz nyomait találták.
Ez sokkolta az édesanyát, aki nem tudta elképzelni, hogyan kerülhetett a fia kapcsolatba droggal, ezért feljelentést tett a rendőrségen. A fiú végül május 26-án tért magához, és azóta hazamehetett. Három nappal később az NVWA, a holland élelmiszerbiztonsági hatóság figyelmeztetést adott ki: egyes Haribo gumicukrok – konkrétan a Happy Cola F!ZZ, 2026 januári szavatossággal – kannabiszt tartalmazhatnak. Az érintett termékeket a Haribo visszahívta Hollandia, Belgium és Luxemburg területéről.
Majdnem megállt a szívem, amikor ezt a hírt megláttam – mondta az édesanya. Azonnal értesítette a rendőrséget, akik ezután beszéltek a kisfiúval. A gyermek elmondta, hogy aznap délután, amikor rosszul lett Haribo gumicukrot evett. Mivel azonban senki sem gyanakodott arra, hogy a gumicukor okozhatta a rosszullétet, a család nem őrizte meg a csomagolást. Az NVWA tudomást szerzett a zeelandi fiúról és ez ügyben is rendőrségi vizsgálat zajlik.
A kisfiú a körülményekhez képest jól van, ismét iskolába jár, bár még gyakran gyötrik rémálmok.
Az édesanya válaszokat akar: "Nagyon dühös vagyok. Az édesség gyerekeknek való, gyerekeket céloz meg. Az, hogy drog kerülhet egy ilyen termékbe, szavakkal leírhatatlan. Aki ilyet tesz, az beteg. Szülőként egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy valaki ilyet kitalál".