Krónika
Változik a közlekedés péntek délután a Puskás Aréna környékén
Lezárásra is kell számítani a Magyarország - Svédország focimeccs miatt

Délután fél öttől várhatóan este fél 11-ig lezárják a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Verseny utcát és az Istvánmezei utat, este 9 és 10 óra között pedig a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, valamint az Ifjúság útját. A tájékoztatás szerint lezárásra kell még számítani az Egressy út belső szakaszán, a Cserei utcában, a Jobbágy utcában, az Ilka utcában, a Gizella úton, a Cházár András utcában és a Szabó József utcában is.
A változások a közösségi közlekedést is érintik; a fenti időpontokban terelve, illetve egyes megállókat nem érintve közlekedik a 30-as autóbusz, a 75-ös és a 77-es trolibusz, délután 4 órától pedig a Thököly úton közlekedő valamennyi autóbusz megáll a Reiner Frigyes park és a Stefánia út/Thököly út megállóban - tudatták.
Tekintettel arra, hogy a Puskás Arénánál korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a társaság azt kéri, hogy a mérkőzés helyszínét közösségi közlekedéssel közelítsék meg; elsősorban a megszokottnál gyakrabban induló 2-es és 4-es metró, valamint az 1-es villamos, illetve a MOL Bubi közbringarendszer igénybevételét javasolják.
A labdarúgó-mérkőzés helyszíne gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető - tették hozzá.
A BKK közleményében jelezte, hogy a mérkőzést követően további forgalomkorlátozásra is sor kerülhet, az utazás megtervezéséhez a társaság a BudapestGO alkalmazás használatát ajánlja.