Krónika

Autó ellen nem véd e páncél

Az ember gyanútlanul halad valami tó vagy mocsár mentén az autójával, aztán váratlanul elé kerül egy páncélos. Mivel az érintett jószág nem túl jelentős méretű, így az ütközésben jó eséllyel ő fog rajta veszni – ugyanakkor mivel mi vagyunk az „okosabbak”, némi odafigyeléssel megkímélhetjük az életét. Sőt, ha megfogjuk és „fejirányban” elvisszük őket az úttól távolabb, még jót is cselekszünk velük.

Autó ellen nem véd e páncél
Nézzünk a gumink elé, ne gázoljuk el a teknőcöket
Fotó: AFP/Hermis/Gerault Gregory

A mocsári teknős hazánk egyetlen őshonos teknősfaja, mely országszerte megtalálható tavak, folyók, holtágak, csatornák mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedvelik, így inkább azok közelében számíthatunk rájuk, azonban a májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is találkozhatunk velük. Amennyiben úton áthaladó teknőssel találkozunk, álljunk meg, és segítsük át az úttest túloldalára. Az észlelést pedig rögzíthetjük az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapján vagy okostelefonos alkalmazáson keresztül – írta lapunkhoz eljuttatott közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az anyagból kiderül, habár e jószágok életük nagy részét a vízben vagy annak közelében töltik, a nőstények fészkeiket a szárazföldön, laza talajú, vízelöntéstől védett, magasabban fekvő területekre rakják. Ilyenkor az élő- és a szaporodóhelyek között közlekedő hüllők gyakran kényszerülnek arra, hogy átkeljenek a vonulási útvonalukat kettészelő, az élőhelyeket feldaraboló betonozott és földutakon, ahol az azokon közlekedő autók, kerékpárok, mezőgazdasági járművek sok esetben végzetesek lehetnek számukra.

Amennyiben úton áthaladó teknőssel találkozunk, álljunk meg, segítsünk neki azzal, hogy felvesszük és az úttól biztonságos, pár tízméteres távolságra lehelyezzük, figyelve arra, hogy csak abba az irányba vigyük, amerre ő maga is igyekezett. A felnőtt teknősöket semmiképp ne vigyük vissza a vízhez, mert ezzel nemhogy segítenénk rajtuk, mint inkább nehezítjük a dolgukat, hiszen ebben az esetben kezdhetik elölről az egész túrát.

Előfordulhat, hogy a teknősök vonulásuk során kertekbe is betévednek, ahol az ott élő kutyák nehezíthetik meg a dolgukat. Ebben az esetben, ha lehet, a teknőst ne zavarjuk, inkább a kutyá(ka)t zárjuk be egy rövid időre, míg az érintett elhagyja a terrénumunkat.

Ebben az időszakban nemcsak mocsári teknősökkel, de a hazánkban szintén előforduló és néhány esetben szaporodó idegenhonos teknősfajokkal is találkozhatunk. A legjobb, amit ilyen esetben tehetünk, hogy eljuttatjuk őket a legközelebbi állatkertbe, ahol befogadják őket és megfelelő körülményeket biztosítva számukra gondoskodnak róluk, biztosítva azt, hogy ne kerülhessenek ki a természetes vizekbe.

Ha bárkinek tudomása van a mocsári teknősök által gyakran használt vagy nagyszámú állat elütésével érintett útszakaszról, akkor az MME örömmel fogadja ezen információkat az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapján.

Kapcsolódó írásaink