Krónika

Egy ház kertjében kötött ki a norvég teherszállító hajó

A ház tulajdonosa végigaludta az egészet

Méterekre állt meg egy norvég férfi házától egy partra futott teherszállító hajó a Trondheim-fjordban – számolt be róla a norvég NRK műsorszolgáltató.

Egy ház kertjében kötött ki a norvég teherszállító hajó
Johan Helberg a háza és a 135 méter hosszú konténerhajó mellett
Fotó: AFP/NTB/Jan Langhaug

Johan Helberg, a ház tulajdonosa, elmondta, hogy az egészet átaludta, csak akkor ébredt fel, amikor a szomszédja becsöngetett hozzá a hírrel. A partra futott teherhajóról készült képek bejárták az internetet. A felvételeken látható, hogy a hatalmas, 135 méter hosszú, zöldre és pirosra festett konténerszállító hajó orra hajszálra kerülte el a faházat.

Az Orkangerbe tartó, Cipruson bejegyzett NCL Salten csütörtökön reggel 6 óra előtt feneklett meg a norvég hatóságok közlése szerint. Sem olajszivárgásról, sem személyi sérülésről nem tettek jelentést. Csütörtökön sikertelenül próbálták a hajót a dagállyal kiszabadítani.

A North Sea Container Line (NCL) hajózási társaság bejelentette, hogy együttműködik a hatóságokkal az ügyben, amelynek a rendőrségi közlemény szerint egy gyanúsítottja van, a hajó legénységének egyik tagja.

Ugyanakkor az NLC azt is hangsúlyozta, hogy minden bizonnyal véletlen baleset történt, nincs ok szándékosságot feltételezni – idézte a céget a The Guardian brit napilap.

Kapcsolódó írásaink