Krónika

Őrizetbe vették a bielefeldi késelés gyanúsítottját

Az elkövető öt embert támadott és sebesített meg

Csaknem kétnapos körözés után őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint megtámadott és megsebesített öt embert egy bár előtt a nyugat-németországi Bielefeldben – számolt be kedden a dpa német hírügynökség.

Őrizetbe vették a bielefeldi késelés gyanúsítottját
A rendőrség szerint a gyanúsított egy Németországban élő szíriai állampolgár
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/Tim Oelbermann

„Az alapos munka meghozta gyümölcsét, és sikerült rajtaütni az elkövetőn” – mondta Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztere a dpa-nak, miután hétfőn késő este letartóztattak egy férfit a Düsseldorf melletti nyugati Heiligenhaus városában.

A rendőrség szerint az éles tárggyal hadonászó gyanúsított egy 35 éves, Németországban élő szíriai állampolgár, aki vasárnap kora reggel öt 22 és 27 év közötti korú férfit támadott meg egy bár előtt Bielefeld belvárosában – négyüket súlyosan.

Reul elmondta, hogy „a bielefeldi megdöbbentő bűncselekmény után” a nyomozók „rögzítették a nyomokat és minden rendelkezésre álló eszközzel üldözőbe vették az elkövetőt”. A tárcavezető hozzátette: „most arra kell választ kapnunk, hogy milyen indíték vezette a tettest a bűncselekmény elkövetésekor”.

Kapcsolódó írásaink