Krónika

Késelés egy francia középiskolában

Az elkövető saját osztálytársaira támadt, egyikük életét elvette

Késsel támadt osztálytársaira egy gimnazista csütörtökön a nyugat-franciaországi Nantes-ban, egyik társa életét vesztette, másik három pedig megsebesült – közölte a francia rendőrség.

Késelés egy francia középiskolában
A városi rendőrség intézkedik a Notre-Dame de Toutes-Aides középiskolánál, ahol egy diák késsel támadt osztálytársaira
Fotó: AFP/Loic Venance

A késes támadás helyi idő szerint 10 óra 30 perckor történt, a halálos szúrást elszenvedő diák és a sebesültek pontos életkora és neme egyelőre nem ismert.

A nyomozás eddig ismert adatai szerint a támadót – aki egyelőre ismeretlen okból két osztályteremben is rátámadt diáktársaira – a tantestület tagjai ártalmatlanították.

Bruno Retailleau belügy- és Elisabeth Borne oktatási miniszter az X-en bejelentette, hogy azonnal a helyszínre siet. Elisabeth Borne közölte, hogy szigorítani kívánja a fennálló eljárásjogi szabályokat azon diákokkal szemben, akiknél pengés vágóeszközt találnak az iskolában, hogy fegyelmi eljárásban vonhassák őket felelősségre.

Franciaországban az utóbbi hónapokban több késes támadás történt az iskolákban vagy azok környékén, és ezekben több tizenéves is érintett volt; ezért a kormány úgy döntött, hogy foglalkoznia kell a kérdéssel. Az oktatási és a belügyminiszter március végén azzal a sürgős üzenettel fordult a tankerületi központok vezetőihez és az akadémiák prefektusaihoz, hogy még a tanév vége előtt léptessenek életbe egy olyan ellenőrzőrendszert, amely véletlenszerű ellenőrzések révén, még az oktatási intézményekbe való belépés előtt akadályozná meg a diákokat abban, hogy bevihessék magukkal a szúróeszközöket.

Kapcsolódó írásaink