Krónika

Eljárás indult több tüntető ellen

Az Erzsébet hídi demonstrálók több szabálysértést is elkövettek

Öt ember ellen indult eljárás két nap alatt az Erzsébet hídi és a Szent György téri gyűlésen – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön az MTI-vel.

Eljárás indult több tüntető ellen
Egy korábbi, a Lánchídon tartott tüntetésen elszabadultak az indulatok
Fotó: MH/Török Péter

A közlemény szerint bejelentett és tudomásul vett gyűlést tartottak április 15-én 17 órától az Erzsébet hídon, ahonnan a résztvevők éjszaka az I. kerületi Szent György térre, majd április 16-án körülbelül 17 órától 20 óráig újra az Erzsébet hídra vonultak.

A gyűléssel összefüggésben az első nap a rendőrök 39 embert igazoltattak, hárommal szemben pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés miatt kezdeményeztek eljárást, eggyel szemben pedig közlekedési szabálysértés és csendháborítás miatt.

A gyűlés második napján délelőtt az I. kerületi Színház utcában garázdaság szabálysértés miatt intézkedtek egy férfival szemben, aki a rendőrök többszöri felszólítása ellenére felmászott a kordonra, illetve megpróbálta azt szétszedni, őt előállították az I. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési őrizetbe vették – áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink

Dulakodás tört ki a Lánchídon + GALÉRIA

ĀA Kossuth Lajos térre bejelentett tüntetés résztvevői végül a hídon kötöttek ki, majd este 8 órakor a tüntetők nagy része levonult, így megnyitották a Széchenyi István tér-Lánchíd-Clark Ádám tér-Alagút útvonalat