Az időutazó jéghegy

A történet az Antarktisz jeges peremén, a Filchner–Ronne selfjégen kezdődött, amikor 1986-ban egy gigantikus darab levált az anya jégtábláról. Ez a leválás nem számít ritkaságnak a Déli-sarkvidéken, de az A23a méretei még az ottani mércével is extrémek voltak: több mint 3500 négyzetkilométer – ez nagyjából hatszor akkora, mint Budapest teljes területe –, vastagsága 400 méter, és tömege elérte az egybillió (ezermilliárd!) tonnát.

De ahelyett, hogy azonnal útra kelt volna, a jéghegy egyszerűen megállt. Vagyis inkább fenékre ült: a Weddell-tenger hideg, sekély vizében a méretes jégtömeg alja elakadt, és több mint 30 éven át mozdulatlanul feküdt a tengerfenéken. Tudósok és műholdak figyelték, ahogy a jéghegy szó szerint belesüpped a tengerbe, csendesen, méltóságteljesen.

2023-ban valami megváltozott. Talán a tengeri áramlatok, talán a jégtömeg átrendeződése, de az biztos, hogy az A23a ismét mozgásba lendült. Lassú, méltóságteljes tempóban haladt észak felé, és a világ újra felfigyelt rá. A jéghegy ekkor már inkább egy időzített bombára hasonlított, amelyet nem lehetett pontosan követni, és nem lehetett kiszámítani, mikor és hol ütközik valaminek – vagy valakinek.

2023 végén az A23a megérkezett az Antarktiszi-félsziget csúcsához, majd belépett az úgynevezett Antarktiszi Circumpoláris Áramlatba – ez az a globális vízkörforgás, amely tulajdonképpen körbeöleli a Déli-sarkot. És ekkor jött a fordulat: egy Taylor-oszlop nevű örvénylés csapdájába került, és hónapokig egyetlen centit sem mozdult, miközben a környező vizek örvénylettek alatta.

Ez a helyben forgás hónapokig tartott, majd 2024 decemberében az A23a kiszabadult, és szabályosan sodródott az Atlanti-óceán felé, olyan helyek felé, ahol hajók százai közlekednek. A hajózási társaságok ma már valós időben követik a jéghegy mozgását, hiszen, ha egy ekkora test belesodródik egy forgalmas tengeri folyosóba, az nemcsak kockázatot, hanem akár tragédiát is okozhat. Most úgy tűnik, hogy miután elérte Dél-Georgia partjait, a parttól 80 km-re megfeneklett. Itt már a hajókon kívül mást is veszélyeztet. Az A23a veszélyes közelségbe került a Dél-Georgiai-szigethez, amely egy különösen érzékeny ökoszisztémának ad otthont. Milliószámra élnek ott pingvinek, fókák és tengeri madarak, ha a jéghegy megközelíti a partokat, az tönkreteheti a táplálkozási útvonalaikat, sőt akár szaporodási területeiket is elvághatja. Ugyanakkor van egy érdekes paradoxon is: a jéghegy, miközben olvad, tápanyagokat – például vasat – juttat az óceánba, ami fellendítheti a fitoplanktonok növekedését. Ezek a mikroszkopikus élőlények képezik a tengeri tápláléklánc alapját, tehát az A23a lehet, hogy egyszerre jelent veszélyt és lehetőséget az óceán számára.

Itt jön a nagy kérdés: mi lenne, ha az egész A23a egyszerűen elolvadna? A válasz megnyugtató: mivel a jéghegy már most is úszik a vízen, az olvadása nem emelné meg érdemben a tengerszintet, pont úgy, ahogy egy jégkocka sem emeli meg a pohár víz szintjét, amikor elolvad benne. Viszont… az olvadása során felszabaduló több száz milliárd tonnányi édesvíz módosíthatja az óceáni áramlatokat, befolyásolhatja a sós- és hőmérsékleti viszonyokat, és ezzel akár klimatikus változásokat is előidézhet, igaz, csak helyi szinten.

Az A23a valójában olyan, mint egy időkapszula a múltból, amely 1986-ban megindult a világ felé, és csak most ért el hozzánk. Nemcsak egy jéghegy, hanem egy történet a bolygó változásáról, az ember és természet viszonyáról, és arról, hogyan lehet egy ezermilliárd tonnás, néma jégtömeg a hírek főszereplője.

Egy biztos: az A23a sorsát most már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mint egy óriás, aki hosszú alvás után lassan lépked előre a világtérképen – és mi csak remélhetjük, hogy nem tapos rá senkire közben.