Krónika

Szlovákia keddtől ideiglenesen felújítja az ellenőrzéseket a magyar és osztrák határon

Az intézkedés egy hónapig, május 8-ig marad érvényben

A haszonállatok egy részét sújtó száj- és körömfájás-betegséggel összefüggésben Szlovákia keddtől ideiglenesen felújítja az ellenőrzéseket a magyar és osztrák határon – az erről szóló döntést hétfői ülésén hagyta jóvá a pozsonyi kormány.

Szlovákia keddtől ideiglenesen felújítja az ellenőrzéseket a magyar és osztrák határon
A haszonállatok egy részét sújtó száj- és körömfájás-betegség miatt Szlovákia is ideiglenesen felújítja az ellenőrzéseket a magyar és az osztrák határon
Fotó: AFP/Hemis/Hemis.fr/Lansard Gilles

Az intézkedés egy hónapig, május 8-ig marad érvényben – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A javaslatot előterjesztő belügyi tárca a betegség terjedésének megakadályozását célzó intézkedések betartatásának szükségességével indokolta a lépést, illetve azzal, hogy így szükség esetén lehetségessé válik a forgalom korlátozása az érintett határszakaszokon, főként a kisebb határátkelők esetében.

A kormánydöntés után néhány órával a szlovák országos rendőr-főkapitányság egy – az MTI-nek is megküldött – közleményben tudatta: április 8-tól május 8-ig 17 kisebb szlovákiai határátkelőt ideiglenesen lezárnak a forgalom előtt, ezek közül 16 a szlovák-magyar, egy pedig a szlovák osztrák határon van.

A forgalom elől ideiglenesen lezárásra kerülő határátkelők a szlovák-magyar határszakaszon a következők: Dunacsún (Cunovo)–Rajka, Dunaradvány (Radvan nad Dunajom)–Neszmély, Helemba (Chlaba)–Ipolydamásd, Szalka (Salka)–Letkés, Ipolyhídvég (Ipelské Predmostie)–Drégelypalánk, Ipolyvarbó (Vrbovka)–Őrhalom, Rárospuszta (Trenc)–Rárós, Sajólénártfalva (Lenártovce)–Bánréve, Gömörhosszúszó (Dlhá Ves/Domica)–Aggtelek, Kenyhec (Kechnec) –Abaújvár, Abaújnádasd (Trstená pri Hornáde)–Kéked, Eszkáros (Skáros)–Hollóháza, Alsómihályi (Michalany)–Alsóregmec, Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom)–Karos, Nagygéres (Velky Hores)–Nagyrozvágy, Nagytárkány (velké Trakany)–Zemplénagárd.

A szlovák-osztrák határszakaszon a szlovák rendőrség közlése szerint egy kishatárátkelőt zárnak le, ez a Magyarfalu (Záhorská Ves)–Angern, határátkelő.

A mostani döntéssel kapcsolatban a szlovák belügyminisztérium közölte, hogy az ideiglenes határellenőrzések érvényességi ideje alatt a betegség miatt felállított központi válságstáb folyamatában dönt majd azokról a határátkelőkről, amelyeken ideiglenesen felfüggeszthetik például a motoros gépjárművek áthaladásának lehetőségét. Ennek célja, hogy az ilyen jellegű forgalom a fertőtlenítést lehetővé tevő határátkelőkre korlátozódjon. Ezek az intézkedések nem érintik majd az úgynevezett „zöldhatárt”, vagyis a hivatalos határátkelőkön kívüli gyalogos és kerékpáros turistaforgalmat.

Kapcsolódó írásaink