Krónika

Segítséget kérhetnek a szerhasználók

Kétszázharmincnyolc nehéz helyzetű kistelepülésen kérhetik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakembereinek segítségét a drogfüggőségből kiutat kereső fiatalok vagy azok hozzátartozói – tájékoztatta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szombaton az MTI-t.

Segítséget  kérhetnek a szerhasználók
Az ország legszegényebb kistelepülésein is kérhetnek segítséget a szerhasználók
Fotó: AFP/NurPhoto/Jonathan Raa

A közleményben azt írták, a Felzárkózó települések program részeként négy éve indult el az a drogprevenciós program, amely a fogyasztóvá válás megelőzését segíti elő rendezvényekkel és felvilágosító előadásokkal a leghátrányosabb helyzetű térségekben. Emellett pedig konkrét addiktológiai segítséget is nyújtanak a szenvedélybetegségből kiutat keresőknek a rehabilitáció megkezdéséhez, szükség esetén pedig a kórházba vagy segítő intézménybe való eljutáshoz is.

A Felzárkózó települések program az ország legszegényebb kistelepülésein 238 helyszínen zajlik 27 karitatív, civil és egyházi szervezet közreműködésével. Valamennyi településen Jelenlét pont működik, ahol az ott dolgozó szociális munkások a gyermekneveléstől a munkába állásig segítik a rászoruló családokat.

A szerhasználó fiatalok valamennyi településen segítséget kérhetnek a Jelenlét ponton, ilyenkor a Máltai Szeretetszolgálat addiktológiai szakemberei a helyszínre utaznak, és rendszeresen visszatérve személyre szóló segítséget nyújtanak az érintetteknek vagy a velük élő családtagoknak az önként vállalt rehabilitáció során.

Kapcsolódó írásaink