Krónika
Újabb fejlemények a Madeleine McCann-ügyben
Az első számú gyanúsított két hét múlva szabadlábon védekezhet

Madeleine McCann eltűnésének fő gyanúsítottja a következő két héten belül szabadon távozhat, ezért a hírek szerint a német ügyészek állítólag azon vannak, hogy már előtte vádat emeljenek ellene – számol be a ladbible.com.
Christian Bruecknert azzal gyanúsítják, hogy 2007-ben Portugáliában elrabolta, majd megölte a hároméves kislányt. A németországi rendőrség aztán 2020-ban őt nevezte meg a hírhedt ügy fő gyanúsítottjaként.
A 48 éves férfi tagadta, hogy köze lenne Madeleine eltűnéséhez, és jelenleg egy másik, ezzel nem összefüggő ügy miatt – állítólag egy 72 éves nő 2005-ös megerőszakolásáért ugyanazon az üdülőhelyen – 2019-ben hétéves börtönbüntetését tölti.
Jelenleg ebből is idő előtti szabadlábra helyezését kéri, hasonlóan ahhoz, ahogyan októberben felmentették a 2000 és 2017 között Portugáliában elkövetett, nemi erőszakkal és szexuális visszaéléssel kapcsolatos bűncselekmények alól.
Egy, az ügyhöz közel álló németországi forrás a The Sunnak nyilatkozott: „Normális esetben egy olyan lépést, mint a korai szabadlábra helyezési kérelme, kinevetnék a bíróságon. De mindenki nagyon ideges azután, ami a tavalyi nemi erőszakkal kapcsolatos perében történt. A bíróság meglepően kedvező volt számára.
„Amint Brueckner szabadlábra kerül, eltűnik, és valószínűleg soha többé nem látják. Ezt már többször is láttuk az évek során más bűncselekményeknél – és még a saját ügyvédei is ezt mondták. Nem lehet szabadon engedni. Ez katasztrófát jelentene a McCann-ügy és a szülők, Gerry és Kate számára."
„Ezért készülnek az ügyészek. A Madeleine ügyében történő vádemelés lenne az egyetlen ász, ami még a tarsolyukban van, hogy Christian B-t rács mögött tartsák. Reméljük, nem lesz rá szükségük.”
Az ügyészek állítólag megerősítették a lapnak, hogy a gyanúsított meghallgatása folyamatban van, de további kommentárokkal nem szolgáltak.
Egy bíróság tárgyalja a tavalyi felmentő ítélet elleni fellebbezést, de ha ez a korai szabadlábra helyezéséért benyújtott kérelem sikerrel jár, akkor még azelőtt szabad lehet, hogy ez megtörténne. Ez pedig megmagyarázza, hogy az ügyvédei miért most próbálják elérni, hogy szabadon engedjék.
Ha szabadon engedik, a McCann-ügyben eljáró ügyvédek valószínűleg fellebbeznek a döntés ellen.