Krónika

Egy somogyi kisfaluból származhat a lottónyertes

Négymilliárd forintot zsebelt be

Március 8-án elvitték az ötös lottó idei első főnyereményét: több mint négymilliárd forintot nyert egy szerencsés játékos. A hírek szerint a nyertes egy Somogy vármegyei kis faluból, Őrtilosból származhat. A helyiek szerint minden jel arra utal, hogy valóban egy egykori falubeli lett milliárdos – írja a Life.hu.

Egy somogyi kisfaluból származhat a lottónyertes
Képünk illusztráció
Fotó: Szerencsejáték Zrt.

A nyeremény híre gyorsan elterjedt a térségben, különösen Nagykanizsán és Őrtilosban, ahol a pletykák szerint a lottónyertes azonnal felhívta ismerőseit, hogy elújságolja a hírt. A kis település lakói egymás között találgatják, ki lehet az illető, de biztosat senki nem tud. Egy neve elhallgatását kérő nő szerint a lottónyertes korábban Őrtilosban dolgozott és lakott, de már nem él a településen.

„Ahogy megtudta, hogy nyert, minden ismerősét felhívta. Most nyilván ez a fő téma a faluban, de sokan kételkednek is benne. Régen elvált, a kislánya ebbe az óvodába járt. Ha tényleg ő nyert, reméljük, jól gazdálkodik majd a pénzzel” – mesélte az asszony.

Egy másik helybéli azt mondta, ő is hallott arról, hogy ki nyerte meg a lottót, de személyesen még nem kereste meg a férfi, pedig barátok voltak.

„Ő nem őrtilosi, csak a munka miatt költözött ide. Jó srác volt, de már valahol máshol él az országban. Én nem játszom lottón, de ha nyernék ennyi pénzt, biztosan jótékonykodnék is belőle.”

A településen többen is úgy vélik, hogy ha valóban a falu egyori lakója lett milliárdos, biztosan nem tér vissza.

„Évek óta lottózom, de még közel sem jártam a telitalálathoz. Remélhetőleg a nyertes gondol majd másokra is. De az biztos, hogy ha ez az ürge tényleg innen való, ide vissza nem jön. Ha egyesek megtudják, hogy nála van a pénz, abból még baj lehet...” – mondta egy másik lakos.

A Szerencsejáték Zrt. nem közöl információkat a lottónyertesekről, így egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy valóban somogyi származású-e az új milliárdos.

Kapcsolódó írásaink