Krónika

Kolumbia eltörölné Pablo Escobar emlékét is

Az ország kormánya megtiltaná a drogbáró arcával készült termékek árusítását, ez azonban nem várt ellenszenvet váltott ki

Pablo Escobar kolumbiai drogkartell nevét feltehetőleg senkinek sem kel bemutatni, azonban bűnöző volta sosem tartotta vissza az ország lakosait attól, hogy tisztelegjenek előtte. Ez azonban most megváltozhat a kormány döntése nyomán – írja a BBC.

Kolumbia eltörölné Pablo Escobar emlékét is
Az árusok országszerte jól keresnek a drogkartell acképével
Fotó: AFP/Jaime Saldarriaga

Medellín városának nevét feltehetőleg kevesebben ismernék ma, ha nem lett volna egy bizonyos Pablo Emilio Escobar Gaviria. A hajdanán piti csempészettel foglalkozó Escobar a nyolcvanas évekre a világ egyik – ha nem a legnagyobb – drogkartell lett. A csúcson a kolumbiai alvilág ura éves szinten kétmilliárd dolláros forgalmat bonyolított, az államokban igen népszerű kokain termelésnek pedig a nyolcvan százalékát ő bonyolította.

Escobar neve azonban nem csak emiatt lett ismert a világban, hiszen – mint az számtalanszor kiderült – a keze bárhová elért, és nem is félt bemocskolni, ha szükség volt rá. Több mint 4000 megrendelt gyilkosságot kapcsolnak még ma is a nevéhez, azonban a teljes lista feltehetőleg még ennél is hoszabb.

Escobar kegyetlenségét és könyörtelenségét jól bizonyítja, hogy César Augusto Gaviria Trujillo elnökjelölt likvidálásának a reményében az Avianca 203-as járatát is képes volt felrobbantani, Turjillo végül nem utazott a gépen, de a robbanás következtében a fedélzeten tartózkodó 107 utas mindegyike meghalt.

Kegyetlensége mellett azonban Escobar szociálisan érzékeny is volt, ezt pedig már sok ambivalens érzést hozott a felszínre az évek során. Medellín városában ugyanis kórházak, lakóépületek emelkedtek ki a földből anyagi támogatása nyomán, a város szegényei pedig egyfajta Robin Hoodként tekintenek rá a mai napig.

Pablo Escobar pályafutása végül 1993-ban ért véget egy tetőn, ahol a hatóságokkal folytatott tűzpárbajban vesztette életét, emléke azonban a mai napig tovább él.

A helyiek egy része a történtek ellenére is tiszteli őt, sokan pedig a boldogulást is keresik általa, hiszen az ország szinte minden pontján találunk olyan boltot, ahol az arcképével vehetünk pólót és egyéb ajándéktárgyakat. Ennek azonban most véget vetne a kormány, miután egy nemrég benyújtott törvényjavaslat értelmében betiltanák ezen termékek árusítását morális okokra hivatkozva.

A helyiek ennek nem örülnek, az ok azonban nem az Escobarhoz való hűség, hanem a megélhetés kérdése. Több árus is nyilatkozott a kérdésben, és elárulták, eladásaik hatvan százalékát teszik ki jelenleg ezek a termékek, így a kiesésüket egészen biztosan megéreznék.

Maga Medellín polgármestere is támogatja egyébként a kezdeményezést, hiszen ahogy ő fogalmazott, fontos lenne, hogy a történelem meghamisítása és kitörlése nélkül, de leépítsék azt a mítoszt, amely az évek alatt Pablo Escobar körül kiépült.

Kapcsolódó írásaink