Teljes papírhiány fenyegeti a világot?

A Föld „zöld tüdeje” folyamatosan zsugorodik

De a múlt század elején, bár a világ lakosságának többsége analfabéta volt, a papír fogyasztása óriási volt. Csak 1904-ben 4,6 milliárd kilogramm, három évvel később pedig hétmilliárd kilogramm papírt állítottak elő a gyárak. Tíz évvel később a papírtermelés megduplázódott.

Abban az időben a papírgyártás szinte mindig fára épült. Előnyben részesítették a gyantában gazdag tűlevelű fákat. Svédország és Norvégia nyugati részén sok ilyen erdő volt, és a két ország Finnországgal együtt szállította a szükséges mennyiségű fát Európának. Érdekes módon Skandináviában akkoriban alig volt papírgyár. Az elmúlt évtizedekben azonban a finn papírt a posztszovjet Oroszországba küldték valutának, és gyakran orosz fából készült.

De a múlt század elején azonban a skandinávok csak a kivágott lucfenyőket és fenyőfákat őrölték cellulózzá, vagy mechanikusan a durvább minőségű papírhoz, vagy kémiai úton a jobb minőségűekhez. Csak később kezdték az egészet külföldre exportálni. Itt érdemes megjegyezni, hogy egy negyvenéves fenyőfából legfeljebb 200 kilogrammnyi cellulóz nyerhető. Nem nehéz elképzelni, hogy hány erdőt kellett kivágni a papírgyárak ellátásához.

Ne feledkezzünk meg a gyufáról sem. Már 1907-ben csak Svédországban nyolcmillió fát vágtak ki, ami 600 ezer hektár értékes erdőfajt jelent. És borzasztó belegondolni, hogy az elmúlt évtizedekben mennyi értékes erdőt égettek le Oroszországban, holott sem Kínában, sem Finnországban nem égtek le ilyen mértékben az erdők, pedig a természeti övek rokonok.

Az agronómusok már másfél évszázaddal ezelőtt is azt írták, hogy „a gyors és könnyű pénz kísértése arra kényszeríti a fakereskedőket, hogy erőszakosan pusztítsák el országuk gazdagságát, anélkül, hogy a holnapra gondolnának.

Ha a papírról beszélünk, már dédapáink is megjegyezték, hogy a papír iránti kereslet különösen a választási kampányok idején nő meg. Csak Franciaországban az első világháború előestéjén csaknem kétmillió kilogramm papírt használtak fel a szavazólapokhoz és a különböző kiáltványokhoz, amelyeket a választóknak küldtek.

A papír második „fogyasztói” természetesen az újságok és magazinok voltak. A múlt század elején néhányan közülük naponta akár 75 ezer kilogramm papírt is „elfogyasztottak”. Nem csoda, hiszen ugyanebben az USA-ban sok újságot 20-30 oldalasra nyomtattak. Ez pedig 10 ezer hektárnyi erdőt vagy körülbelül 200 ezer fát jelent. És az összes újság a század elején csak az USA-ban körülbelül 2500 volt. Tehát a kanadai erdőket kivágták, és később az Amazonast is megkapta.

Elődeink gondviselésből írták, hogy az Ó- és Újvilágnak „kiaknázatlan” szibériai tajga állt rendelkezésére. Valószínűleg ma sokan múlt időben beszélnek róla. De már akkor is sokan panaszkodtak Sztolipin telepeseire, akik „szánalom nélkül több százezer hektár drága erdőt vágtak ki”. A kérdés, hogy mi a fontosabb – a papír vagy az erdők elérhetősége – évszázadok óta napirenden van.

A papírt nem lehet „digitálisan” helyettesíteni

Természetes, hogy mindig is felmerült a kérdés – hogyan lehetne a papírgyártásban a drágább erdőket helyettesíteni. Menjünk vissza a rongyokhoz, amelyekből az arabok már Kr. u. 700-ban papírt készítettek? Rongyokból ma is van bőven, elég csak a szeméttelepeken kutakodni.

De ma már minden Délkelet-Ázsiából származik, és ott nem találni pamutot vagy lenvásznat. Igen ám de ez csak kémia. Aminek okán, ezért egy időben durva szalmát használtak a csomagolópapírhoz.

De a drága könyvekhez, fotópapírokhoz, cigarettákhoz kiváló minőségű papírhoz rongyot használtak. Csak éppen vegyi kezelés nélkül. De ez most már nehéz. Ekkor jelentek meg az USA-ban a régi újságokból és könyvekből származó tipográfiai tinta eltávolításával kapcsolatos kísérletek a hulladékpapír további feldolgozására. Mint ahogyan egykor a Szovjetunióban leadott 40 kiló használt papírért kapott pénzen érdekes könyvet lehetett vásárolni. Igaz, ennek is megvolt az ára.

A régi Németországban pedig megtanultak régi kötelekből papírt készíteni, tekintve, hogy természetes rostból fonták.

A Nature centenáriumi számában javasolták, hogy nézzük meg a kínaiakat és a japánokat, akik bambuszból készítettek papírt. Akkoriban bőségesen volt bambusz azokban az országokban, de mi a helyzet most? Amerikában megtanulták használni a cukornádat, Afrikában felfedezték az alfafüvet. És végül Egyiptom és más észak-afrikai országok, ahol van papirusz, amelyből nem könnyű a papírt készíteni.

Tehát rengeteg olyan anyag van a világon, amiből papírt lehet készíteni. És így „zöld” tüdőnket kíméljük, mert az „erdei” papír nagyon rövid életű. Évtizedek alatt, ha helytelen körülmények között tároljuk megpenészesedik, vagy megeszik a rovarok, és egyszerűen szétesnek.

Egyértelmű, hogy a mi évszázadunkban elég papír lesz, de hogy a következő generációknak elég lesz-e, az kérdéses. Főleg, ha ritkaságról van szó, amelyet egyszer már kinyomtattak limitált példányszámban.

A logikus válasz ma az, hogy digitális módokra áljunk át. De ez már nem az az eredeti lesz, amit Puskin a kezében tartott, hanem egy elektronikus másolat. A digitális rögzítés pedig bizonytalan. Ne feledkezzünk meg például a törött bitrátákról? És mindez sok pénzt is igényel. Ezért még mindig megatonnaszámra vágják ki az erdőket szerte a világon.

Thomas Edison egyszer azt javasolta, hogy a papírt 4000 milliméter vastagságú nikkellapokkal helyettesítsék. Azt állította, hogy egy 40 000 oldalas könyv mindössze 2 centiméter vastag lenne. Egy ilyen könyv valószínűleg halhatatlan lenne. A nikkel azonban nem olcsó, és stratégiai fontosságú nyersanyag.