Krónika
KDNP: Mátészalka befogadná a nizzai Jeanne d’Arc-szobrot
Az érintett szobrot eltávolításra kötelezték a franciaországi városból

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes, Simicskó István frakcióvezető és Hanusi Péter hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: „Jeanne d’Arc harca és mártíriuma folytatódik”.
Felidézték, hogy a franciaországi Nizza városának vezetői 2023 novemberében a helyi kötődésű Atelier Missor művészcsoportot kérték fel egy Jeanne d’Arc-lovas szobor elkészítésére. A városfejlesztési projekt keretében elkészült alkotás már a helyére került. A közelmúltban azonban „jogi csűrést-csavarást követően” a közigazgatási bíróság arra kötelezte Nizza városát, hogy az emblematikus lovasszobrot eltávolítsa.
Az Amerikában már megtörtént változás reméljük, hogy Európában sem várat sokáig magára – fogalmaztak, hozzátéve: a KDNP támogat minden olyan törekvést, ami keresztény alapú nyugati kultúránk megóvását szolgálja.
A KDNP-s mátészalkai polgármester, Hanusi Péter hivatalos levélben megkereste Christian Estrosi nizzai polgármestert, akinek felajánlotta, hogy a Szent Johanna-szobrot befogadják, és a város közterületén elhelyezik – közölték.