Krónika

Újabb információk az Árpád hídi ámokfutóról

A középkorú férfi alkalmazottaival sem bánt kesztyűs kézzel, volt, akit vasvillával kergetett meg – derült ki a Mandiner írásából.

Újabb információk az Árpád hídi ámokfutóról
Sérült járművek az Árpád hídon, ahol összeütközött három autó 2024. július 3-án. A balesetben hárman életüket vesztették.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Szerda éjjel három ember halálát okozta az a 43 éves férfi, aki lopott taxival, a forgalommal szemben hajtott.

Úgy tudni, hogy a baleset okozója – aki maga is életét vesztette – nemrég a Balatonon nyitott büfét. A helyieknek azonban hamar feltűnt, hogy valami nem stimmel – erről már az RTL Híradója számolt be.

A csatorna riporterének kérdésére egy környékbeli férfi azt nyilatkozta, hogy az ámokfutó rendszeresen drogozhatott, igénytelen volt és többször próbált kiszúrni a többi vállalkozóval.

Agresszív, összeszedetlen emberként jellemezték, aki egyik alkalmazottját vasvillával kergette meg, míg a másikat szexuálisan zaklatta. A feltételezések szerint mindkét incidenst drogos állapotban követte el.

Az összeállításban elhangzott, csütörtökön már rendőrök lepték el a vendéglátóhelyet, és a felette működő lakást, ahol órákon át keresőkutyákkal vizsgálódtak.

A hatóságok korábbi közleményükben is arról írtak, hogy a férfi a baleset előtt is drogot fogyasztott.

Kapcsolódó írásaink