Krónika

Negyvenhárom éves férfi okozta az Árpád hídi halálos balesetet + VIDEÓ

A Pest felé vezető oldalon két autóval ütközött

Egy 43 éves férfi lopott taxival okozta azt a halálos balesetet, amely szerda késő este történt az Árpád hídon; a balesetben a férfi is életét vesztette – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Negyvenhárom éves férfi okozta az Árpád hídi halálos balesetet + VIDEÓ
Sérült taxi az Árpád hídon, ahol összeütközött három autó 2024. július 3-án. A balesetben hárman életüket vesztették
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Csécsi Soma elmondta: a férfi a III. kerületi Tavasz utcában, kihasználva egy taxis figyelmetlenségét, „bepattant” a nyitva hagyott ajtajú járműbe és egy rövid dulakodás után elhajtott, majd az autóval felment a Árpád híd Vörösvári út irányába vezető lehajtójára, szemben a forgalommal. Már a lehajtón ütközött egy autóval, anyagi káros balesetet okozva, majd később Pest irányába hajtva, a margitszigeti lehajtó után két autóval ütközött.

Objektum doboz

Ennek következtében a balesetet okozó férfin kívül egy másik jármű sofőrje, egy 34 éves férfi és utasa, egy 32 éves nő a helyszínen életét vesztette, a harmadik járműben – egy másik taxiban – négyen megsérültek.

Csécsi Soma kitért arra is, hogy a balesetet okozó férfit szerdán – egy 5 óra 10 perckor történt bejelentés alapján – a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki csekély mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása miatt.

A bejelentés egy III. kerületi címről érkezett, hogy ott egy férfi zavartan viselkedik, vélhetően kábítószer befolyása alatt áll. A rendőrök kimentek a címre, a férfit megtalálták, ruházatát átvizsgálva kábítószergyanús anyag került elő.

A kerületi rendőrkapitányságon állították elő, ahol gyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott, majd mintavétel is történt. A férfi a drogfogyasztást elismerte, a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, továbbá vallomást sem tett - mondta a szóvivő.

Közölte: tekintettel arra, hogy az őrizetbevétel feltételei nem álltak fenn, a férfit szabadon engedték.

Csécsi Soma rámutatott, hogy az említett ügyekben három büntetőeljárás van folyamatban: csekély mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása vétség miatt, jármű önkényes elvétele, valamint halálos közlekedési baleset gondatlan okozása miatt.

Kapcsolódó írásaink