Krónika

Nápolyi földrengés: lakóházakat és egy börtönt is evakuálni kellett

A tűzoltósághoz és a polgári védelemhez lakóépületekben keletkezett károkról érkeztek bejelentések, kedden több iskola is zárva tartott

Elővigyázatosságból lakóházakat és egy börtönt is evakuálni kellett Nápoly térségében a hétfő esti, aránylag erőteljes földlökések nyomán – közölték kedden a helyi hatóságok.

Nápolyi földrengés: lakóházakat és egy börtönt is evakuálni kellett
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Getty Images/Daniel Slim

Hétfőn este nyolc óra után tíz perccel 4,4-es erősségű földrengés rázta meg a dél-olaszországi Nápoly térségét az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet (INGV) szerint. A földrengés fészke az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a Campi Flegrei (Lángoló mezők) néven ismert vulkáni terület térségében volt, tíz kilométeres mélységben. Az INVG több utórengést is észlelt, amelyek közül a legerősebb – 21 óra 45 perckor – 3,9-es volt.

Sokan megijedtek és az utcákra szaladtak, a Pozzuoli és Bacoli városok közötti térségben számosan a szabad ég alatt, autóikban, vagy a polgári védelem által biztosított sátrakban, illetve egyéb szálláshelyeken, így például tornacsarnokokban töltötték az éjszakát.

Az olasz sajtó közölte, hogy keddre virradóra forgalmi torlódások alakultak ki, mert az emberek próbálták elhagyni a régiót, reggelre azonban már többen vissza is tértek otthonukba.

Szakértők szerint a mostani földrengéssorozat legyengült, de még nem ért véget.

Kapcsolódó írásaink