Krónika

Történelmi mélyponton a sörfogyasztás

Az egy személyre eső sörfogyasztás 136 literről 128 literre esett vissza Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.

Történelmi mélyponton a sörfogyasztás
Mélypontra került a sörfogyasztás Csehországban
Fotó: Image Source via AFP/Image Source/Pancake Pictures

A csehországi sörgyárak tavaly húszmillió hektoliter sört főztek, 2,7 százalékkal kevesebbet mint az előző évben. Az egy személyre eső sörfogyasztás 136 literről 128 literre esett vissza, ami példátlanul alacsony szám – derült ki a cseh sörgyárak szövetségének éves jelentéséből, amelyet a CTK hírügynökség ismertetett kedden.

A szövetség elemzése szerint a sörfogyasztásra kedvezőtlen hatással van a folytatódó gazdasági bizonytalanság és a fogyasztói szokásokban bekövetkezett változások.

„Az éves sörfőzési adatok már negyedik éve a 2010-es év szintje alatt vannak. A tavalyi évre remélt kedvező változást sajnos a folytatódó gazdasági bizonytalanság negatívan befolyásolta, ami a vendéglői fogyasztásokat is érintette. Ez a tendencia különösen a kisebb városokban és falvakban erős” – mutatott rá Tomás Slunecko, a szervezet igazgatója a hírügynökségnek nyilatkozva.

Slunecko szerint az utóbbi években jelentősen módosulnak a fogyasztói szokások, egyre több cseh iszik a normális sör helyett alkoholmentes sört vagy söralapú üdítőitalokat. A sörgyárak tavaly 1,42 millió hektolitert főztek ezekből, amely éves összehasonlításban 9,3 százalékos növekedést jelent.

A tavaly főzött sörből 15,2 millió hektoliter került a cseh piacra, ami 2,4 százalékos csökkenés. Két éves növekedés után tavaly a cseh sörexport is 4,3 százalékos csökkenést mutatott és 5,17 millió hektolitert tett ki. Ez a 2018-as szintnek felel meg – mutatott rá az elemzés. A cseh sör iránt a legnagyobb kereslet továbbra is Szlovákiában, Németországban és Lengyelországban tapasztalható.

A csehországi piacra került sör 31 százalékát fogyasztották el a vendéglőkben, másfél évtizede ez az arány még 51 százalékot tett ki.

Kapcsolódó írásaink