Krónika
Húsz haláleset az intenzíven: már a gyilkossági osztály vizsgálódik
Rövid idő alatt körülbelül húsz beteg vesztette életét egy bukaresti kórházban gyanús körülmények között

Bogdan Socea, az intézmény igazgatója szerint nehéz elhinni, hogy valóban ez történt volna. Ezzel együtt A kórház vezetősége bizottságot hozott létre más osztályok orvosai részvételével a történtek kivizsgálására.
Sőt a Transtelex arról ír, hogy a kórház mellett az egészségügyi minisztérium ellenőrző testülete és a bukaresti ügyészség is vizsgálatot indított az ügyben. Alexandru Rafila, az egészségügyi tárca vezetője úgy véli, túl magas a halálesetek száma még egy intenzív osztályhoz képest is. Hozzátette, nem ismeri a helyzet részleteit, de ha súlyos orvosi mulasztás történt, akkor annak a végére kell járni. Kifejtette továbbá, hogy az osztály korábbi vezetője több problémáról is beszámolt, ezeket pedig mind le fogják ellenőrizni. A minisztériumi ellenőrző testület az elhunyt betegek kórlapja alapján kezdi el vizsgálatát.
A gyanús halálesetek kapcsán már az első meghallgatások is megtörténtek a rendőrségen, ahol több egészségügyi dolgozónak is meg kell jelennie. Beleértve minden orvost, aki április 4. és 7. között az osztályon dolgozott. A nyomozók egyelőre a bizonyítékokat gyűjtik össze. Ezenkívül előfordulhat, hogy az elhunytak exhumálására is szükség lesz törvényszéki orvosi vizsgálat céljából. Erről az ügyészek döntenek majd annak fényében, hogy az összegyűjtött bizonyítékok elegendők lesznek-e vagy sem a megfelelő következtetések levonásához.