Krónika

Arany a kukában

Egy 52 éves férfi kutatta át sorban az egyik utca szeméttárolóit

Arannyal és dollárral teli táskát talált egy kukázó férfi Iránban, de nem tartotta meg, hanem felkutatta a tulajdonosát és visszaadta neki – jelentette hétfői számában az Etimad című iráni napilap a megtaláló beszámolója alapján.

Arany a kukában
Arannyal és dollárral teli táskát talált egy férfi Iránban, miközben a kukában keresgélt (Képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Atta Kenare

A tudósítás szerint az eset a nyugat-iráni Aligudarz városban történt március 22-én. Egy 52 éves férfi kutatta át sorban az egyik utca kukáit. „Az egyik kukában találtam egy táskát, amely tele volt aranytárgyakkal és dollárral” – mondta.

A táska tartalmáról később kiderült, hogy egy kisebb vagyont, mintegy húszmilliárd iráni rialt (körülbelül 13,6 millió forint) ért.

„Néhány napig magamnál tartottam a kincset, de nem voltam képes végleg megtartani, mert a szüleim arra tanítottak, hogy ha megtaláljuk egy másik ember javait, akkor illik visszajuttatni neki” – mesélte tovább a történetet.

A tulajdonos felkutatásában nagy segítségére volt az a bankkártya, amelyet szintén a táskában talált.

A tulajdonosról később az derült ki, hogy egy szintén az ötvenes éveiben járó nő, akinek az unokája dobta a szemétbe a táskáját, miután azt hitte, hogy csak szemét van benne.

Kapcsolódó írásaink